Samuel Eto’o hétfőn megérkezett Milánóba, hogy ott átessen az átigazolások előtt szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését az Interhez. A genovai Antonio Cassano is követheti.
Németh Krisztián két gólt is szerzett a házigazda Szingapúrt vasárnap 5-0-ra legyőző FC Liverpoolban: az angol alakulat harmadik és ötödik találata volt a magyar labdarúgóé.
A spanyol élvonalban szerepelő az Osasuna magyar válogatott légiósát az új típusú influenza gyanújával kezelték Jerezben. A középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, már jobban van, és lement a láza.
A tartalékos összeállításban futballozó bajnok Debrecen kikapott a Diósgyőr otthonában a Soproni Liga első fordulójában, a Videoton viszont vendégként aratott sima győzelmet a Kecskemét felett. Nyert a ZTE, a Honvéd és az MTK is.
Julio Cesar Baldivieso, a bolíviai Aurora vezetőedzője lemondott, miután élesen támadták, amiért a La Paz elleni bajnoki pályára küldte a 12 esztendős fiát.
A Juventus győzelemmel rajtolt a Béke-kupa elnevezésú felkészülési tornán: az olasz csapat az A csoport nyitó találkozóján 2-1-re verte a házigazda Sevillát.
A Chelsea az olasz bajnok Inter után a másik milánói „óriást", az AC Milant is két vállra fektette a World Football Challenge elnevezésű felkészülési tornán.
A Barcelona elviekben megállapodott Zlatan Ibrahimoviccsal, az Inter svéd támadójával - jelentette be Txiki Begiristain, a katalán klub sportigazgatója.
A román lapok többsége nem kommentálta a botrányos Újpest-Steaua EL-selejtező „körítését”, az újságok ugyanakkor abban egyetértenek, hogy a jobbik csapat jutott tovább.
Az esküdtszék ártatlannak találta pénteken Steven Gerrardot, az Liverpool válogatott futballistáját, akinek garázdaság miatt kellett bíróság elé állnia.
Dél-Amerikai támadó érkezett Barcelonába, a Benficába és Tiraspolba is. Az Inter francia középpályása lesérült a Chelsea elleni barátságos meccsen. Rövid focihírek.
Détári Lajos szerint nem biztos, hogy mind a tizenhat csapat befejezi a pénteken rajtoló élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot. A korábbi világválogatott klasszis az FN-nek elárulta, szerinte öt csapat, köztük a Debrecen és az Újpest küzd majd a bajnoki címért a 2009/2010-es szezonban, míg a Fradit a 6-8. helyre várja.
A CONCACAF-zóna két legjobb csapata jutott be a labdarúgó Arany-kupa fináléjába. A házigazda Egyesült Államok könnyedén intézte el Hondurast, míg Mexikó tizenegyesekkel búcsúztatta Costa Ricát a csütörtöki elődöntőben.
Három rendőr és négy szurkoló sérült meg a csütörtöki Újpest FC-Steaua Bucaresti Európa Liga-találkozón, amelynek kapcsán hét személyt állítottak elő. Péntek hajnalban további nyolc rendőrt kellett ellátni egy közúti baleset miatt.
Mindkét magyar csapat kiesett az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában: a Haladás rúgott gól nélkül, az Újpest pedig a várt botrányos összecsapáson. A lila fanatikusok többször is próbálkoztak, de a rendőrök megfékezték őket.
A Megyeri úton is nyert a Steaua, amely kettős győzelemmel jutott az Európa Liga következő körébe. A visszavágón komolyabb rendbontás nem történt. A Haladás is kiesett, miután gólnélküli döntetlent játszott az Elfsborggal.
Spanyol sajtóértesülések szerint Samuel Eto'o elfogadta az Internazionale ajánlatát, így a kameruni labdarúgó közel került ahhoz, hogy a milánói alakulathoz szerződjön az FC Barcelonától.
Herczeg András büszke csapatára, hogy egy, a magyarnál magasabban jegyzett bajnokság győztesét búcsúztatta a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének 2. körében. Az edző ugyanolyan szoros találkozóra számít az észt Tallinn ellen a következő fordulóban, mint a svéd Kalmarral szemben.