Élet-Stílus

Nem hibázott a Videoton

Az éllovas Videoton, a Ferencváros, illetve a Kaposvár mindhárom pontot otthon tartotta, a Pápa ellenben meglepő döntetlennel távozott a fővárosból. Az Újpest otthonában kapott méretes pofont.

Az éllovas pozícióját megőrző Videoton hazai pályán magabiztosan nyert a találkozót kilenc emberrel befejező Kecskemét ellen a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.

A rendkívül mély talajú pályán nem csak az ellenféllel, hanem a sárral is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. A találkozó elejétől a listavezető irányított, de gólt csak a 40. percben tudott szerezni Polonkai (képünk) révén.

Fordulás után a megfogyatkozó Kecskemétnek már esélye sem volt, Csordás Sitkut buktatta gólhelyzetben, amiért piros lapot kapott, a szabadrúgásból pedig a Videoton növelte előnyét. A mérkőzés záróakkordjaként Alempijevics rossz ütemű becsúszásáért mehetett idő előtt zuhanyozni. A fehérváriak megérdemelten tartották otthon a három pontot, maradtak a bajnokság élén.

Pontot lopott a Pápa
A vendég Pápa gólnélküli döntetlent ért el az MTK ellen. Nagy lendülettel, agresszívan kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely az első negyedórában sorra dolgozta ki a gólhelyzeteket, a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A Pápa szinte el sem jutott az MTK kapujáig, a vendégek csupán egy szabadrúgást követően veszélyeztettek.

A második játékrészben csökkent a színvonal, s bár a budapestiek előtt több lehetőség is adódott, nem sikerült betalálniuk Szűcs Lajos kapujába. Az elhibázott helyzetek miatt az MTK bosszankodhat, a Pápa pedig örülhet a szerencsés pontszerzésnek.

Kaposvári siker
A Kaposvár egy góllal nyert a vendég Honvéd ellen. Az első félidőben nehezen lendültek játékba a csapatok, a gyenge iramú és helyzet nélküli első félóra után aztán a kaposváriak kerültek fölénybe. A játékrész végén emberhátrányba került a fővárosi együttes.

A somogyiak a térfélcsere után gyorsan fölénybe kerültek és a Debrecenből visszatérő Oláh góljával a vezetést is megszerezték. A folytatásban is a Kaposvár irányított, a Honvéd csak néhány kontratámadással veszélyeztetett.

Zárt kapuk mögött győzött a Ferencváros
A Ferencváros hazai környezetben 2-1-re győzött szombaton a Haladás ellen. A találkozó zárt kapuk mögött zajlott, mivel a ferencvárosi szurkolók még az őszi idényben a Diósgyőr elleni összecsapáson botrányt okoztak.

Shaw üdvözli a gólszerző ferenczit (MTI)

Shaw üdvözli a gólszerző Ferenczit (MTI)

Az első félidőben a Ferencváros csak “támadgatott”, ugyan mezőnyfölényben volt, de komolyabb helyzetet nem tudott kidolgozni a sáros, kellemetlen talajon. A főként csak védekező Haladás ugyanakkor első lehetőségét gólra váltotta: az Angliából hazatérő Halmosi Péter egy szép támadás végén csavart a kapu bal oldalába. A szünet előtt a hazaiaknak összejött az egyenlítés, miután a Shaw ellen elkövetett lerántásért megítélt büntetőt Ferenczi értékesítette.

Vereséggel kezdte a tavaszt az Újpest
Az Újpest hazai környezetben háromgólos vereséget szenvedett a Győrtől. A vendégek főként a kontratámadásokra rendezkedtek be, egy ilyenből már a negyedik percben eredményesek voltak. Az Újpest támadott, de a jól záró győri védelem nem engedett komolyabb helyzetet a lila-fehéreknek.

A fordulást követően sem tudták feltörni a győriek hátsó alakzatát az újpestiek, akik ettől görcsössé, idegessé váltak, rendkívül pontatlan megoldásokat választottak. A hazaiak kapusa, Balajcza kétszer is nagyot hibázott, mindkettő gólt ért a vendégeknek.

soproni liga, 16. forduló

Videoton-Kecskemét 2-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2800 néző. Vezette: Bede
Gól: Polonkai (40.), Alves (60.)
Kiállítva: Csordás (58.), Alempijevics (90.)
Videoton: Sebők – Andics, Lipták, Horváth G., Elek – Sándor, Farkas I B., Polonkai (Szakály D., 72.) – Nagy D. (Ponczók, 85.), Sitku (Nikolics, 66.), Alves
Kecskemét: Lazareanu – Schindler, Gyagya, Lambulics, Farkas I. (Kokot, 76.) – Bagi, Cukics, Vörös (Alempijevics, 70.), Bori – Montvai (Simon A., 69.), Csordás

MTK-Pápa 0-0
Hidegkuti Stadion, 400 néző. Vezette: Berger
MTK: Szentpéteri – Rodenbücher, Balogh, Pintér Á., Hídvégi – Zsidai, Pátkai – Kulcsár (Könyves, 83.), Szatmári, Lázok (Tischler, 57.), Pál A.
Pápa: Szűcs – Mészáros, Farkas, Dlusztus, Venczel – Gyömbér, Varga, Heffler – Bárányos (Jovánczai, 79.), Bali (Abwo, 56.), Orosz (Rebryk, 64.)

Kaposvár-Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Kaposvár, 1500 néző. Vezette: Németh Á.
Gól: Oláh (61.)
Kiállítva: Maróti (89.), illetve Diego (42.)
Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Gujics (Balázs B., 45.), Maróti, Stanic, Pest K., Bogdán (Farkas Z., 63.) – Oláh, Godslove (Reszli, 80.)
Honvéd: Németh G. (Tóth I., 25.) – Takács, Botis, Debreceni, Gohér – Abass, Vukmir (Vaccaro, 68.), Macko, Diego – Abraham, Palásthy (Coira, 64.)

Ferencváros-Haladás 2-1 (1-1)
Albert Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Andó-Szabó
Gól: Ferenczi (45., 11-esből), Elding (88.), illetve Halmosi (31.)
Ferencváros: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog – Rósa D., Stockley, Doherty (Lipcsei, 73.), Morrison – Shaw (Kulcsár, 60.), Ferenczi, Elding
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel D., Tóth P. – Nagy G., Rajos, Molnár B., Sipos (Lattenstein, 70.) – Halmosi – Bogdanovics (Oross, 81.)

Újpest-Győri ETO 0-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 4500 néző. Vezette: Vad II
Gól: Koltai (4., 79.), Aleksidze
Újpest: Balajcza – Vermes, Korcsmár, Takács Z., Dudic – Foxi, Vasziljevics, Stokes (Millar, 75.), Tóth N. (Varga R., 53.) – Rajczi, Kabát (Simek, 68.)
Győr: Stevanovic – Babic, Fehér Z., Eugene, Szabó O. (Totadze, 89.) – Tokody, Pilibaitis, Józsi (Kiss M., 70.), Koltai – Aleksidze, Kink (Nicorec, 53.)

Paks-ZTE – elhalasztva

Az élcsoport:
1. Videoton 36 pont, 2. DVSC 34, 3. Újpest 29 (25-21), 4. Győr 29 (21-10), 5. ZTE 26 (29-24, 15), 6. MTK 26 (28-18), 7. Kaposvár 25

Góllövőlista
11 gólos: Alves (Videoton), Rudnevs (ZTE)
10 gólos: Kabát (Újpest) , Nikolics (Kaposvár)
9 gólos: Lencse (MTK)
8 gólos: Homma (Nyíregyháza), Lázok (Vasas)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik