filmszemle

Kedd este a Kongresszusi Központban egy fiatal, első filmes alkotó, Mátyássy Áron vehette át a jubileumi filmszemle fődíját az Utolsó idők című filmjéért. Vele beszélgettünk még a díj átadása előtt.
2009. 02. 04. 13:36
Kedden a 40. Magyar Filmszemle zsűrijének nyilvános fórumán a grémium tagja, Tolvaly Ferenc többször kijelentette, hogy „nem véletlenül beszélünk ennyit erről a filmről”, majd azt is, hangsúlyozta, hogy itt az egyik legjobb filmről van szó, épp csak azt nem mondta, hogy akinek van füle, hallja meg. Egy kicsit a kritikusokat is szidták a zsűritagok, majd maguk is hasonlóképpen bírálták a filmeket.
2009. 02. 03. 16:20
A Hukkle és a Taxidermia rendezője ujjgyakorlat helyett mégiscsak egy komoly filmet hozott a szemlére, amelynek az igazi formája majd a DVD lesz. Tervei közt egy Rejtő-film is szerepel, amelynél már csak a szórakoztatásra koncentrál majd – a rendezővel két vetítés között beszélgettünk.
2009. 02. 03. 13:11
Hamarosan véget ér a 40. Magyar Filmszemle. Kedd este kiderül, kié lesz az Arany Orsó és a többi díj. Mi már reggel kihirdetjük a győzteseinket és veszteseinket. Filmszemle-díjak 2009, szerintünk.
2009. 02. 03. 06:30
A szemle egyik leggyengébb és az egyik legerősebb filmjét láttuk. A Vadlány – Boszorkánykör legnagyobb gyengesége pont abban rejlett, mint az Intim fejlövés erőssége, a forgatókönyvben. Előbbi egy csángó legendakör unalmas feldolgozása, utóbbi pedig egy izgalmas utazás mindennapi életünk szexuális útvesztőibe.
2009. 02. 02. 11:19
Túléltünk pár gyengébb kisfilmet, hogy köztük gyöngyszemre leljünk, megnéztük Gárdos Tréfáját, és Nemes Letűnt világát, de a legjobb két sci-fi-szerű utópiafilm volt, Vranik Rolandé és Pater Sparrow-é, ez utóbbi akár még kultfilm is lehet.
2009. 02. 01. 06:30
A filmszemle első napjából leginkább az derült ki – az alkotók eddig látott munkái alapján –, hogy a többség még mindig nem bír leszokni a kamera rángatásáról, és továbbra is irtózik a történetmesélésre épülő forgatókönyvtől. Mindemellett kannibállánnyal, és csupasz fenekekkel is találkozhattunk.
2009. 01. 30. 06:30
Olvasói sztorik