Kultúra

Cserhalmi: számos remekmű versenyzett

Meghozta döntését a Filmszemle zsűrije; elnökük szerette a versengő alkotásokat.

A filmszakma financiális problémái ellenére is erős mezőnyt kellett értékelnie a zsűrinek – mondta el Cserhalmi György, 42. Magyar Filmszemle játékfilmes zsűrijének elnöke az MTI-nek vasárnap, az esti díjkiosztó ünnepség előtt.

Cserhalmi György beszámolt arról, hogy a döntést egy szombat estétől vasárnap hajnalig tartó tanácskozáson hozták meg, de már a szemle alatt is több megbeszélést tartottak.

A zsűriben Gasparik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Tatiana Dimitrova film- és színházreferens, a Prágai Magyar Kulturális Központ képviselője, Urbán András színházi rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkatársa és Vivi Dragan Vasile román operatőr kapott helyett.

“Bár voltak viták, nem voltunk veszekedős zsűri. A filmszakmában amúgy is zűrös a hangulat, ezért nekünk nyugodtnak kellett maradnunk” – tette hozzá az elnök.

Cserhalmi György méltatta a játékfilmes mezőny műfaji változatosságát, kiemelve a versenyszekcióba válogatott 11 film egyéni hangvételét.

A vasárnap esti díjazottak:

Operatőri díj: Erdély Mátyás (Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv)

Legjobb színész: László Zsolt (A halálba táncoltatott leány)

Legjobb színésznő: Bacskó Tünde (East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért)

Arany Mikrofon-díj: Juhász Róbert (Pál Adrienn és Utolér)

Arany Olló-díj: Czakó Judit (Utolér)

Legjobb kisjátékfilm: Till Attila: Csicska


Tévéfilmes kategória

A kategória fődíja – Zsurzs Éva rendezői díj (megosztva): Török Ferenc: Apacsok és Esztergályos Károly: Szégyen – Töredékek a huszadik századból.


Animációs kategória

Fődíj: Molnár Tünde: Simon vagyok


Tudományos-ismeretterjesztő kategória

Kollányi Ágoston-díj (fődíj): Török Zoltán: Vad Magyarország


Dokumentumfilmes kategória

Ember Judit-díj (fődíj): Sós Ágnes: Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek

Schiffer Pál rendezői díj (megosztva): Szekeres Csaba: Örvény és Varga-Kabarcz Zsófia: Varázslatos gladiátorok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik