Kultúra

Tarr Béla távol marad az idei Filmszemlétől

Az Ezüst Medve-díjas A torinói ló nem szerepel a május eleji, rövidített Filmszemle programjában.

Nem vetítik le az idei, május 5. és 8. közt megrendezésre kerülő, rövidített Filmszemlén Tarr Béla A torinói ló című, a Berlinalén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett filmjét, derül ki a filmet gyártó T. T. Filmműhely hétfői közleményéből.

„Mivel májusban lesz egy éve annak, hogy a magyar filmszakma leállt, ennek ’megünneplésében’ nem szeretnénk részt venni. Távolmaradásunkkal az el nem készült filmek alkotóival, a kifizetetlen és munka nélkül maradt filmszakmai dolgozókkal, a bedőlt és csőd szélén álló produkciós cégekkel, a bezárt vagy bezárás előtt álló mozikkal vállalunk szolidaritást.” – áll a közleményben. Az MMKA-val kötött támogatási szerződésnek megfelelően A torinói ló a 2012-es Magyar Filmszemlén fog szerepelni.

A film hazai bemutatását szakmai huzavona előzte meg. A berlini elismerést követően a rendező elítélően nyilatkozott a hazai kultúrpolitikáról, melyre a film korábbi forgalmazója, a MOKÉP vezetője közleményben reagált. A filmet gyártó T.T. Filmműhely és a MOKÉP nem sokkal később szerződést bontott, és a film forgalmazását a Cirko Film – Másképp Alapítvány vette át. A torinói ló március 31-től látható a hazai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik