férfi kézilabda bajnokok ligája
A csapat két vezérének játéka igen kérdéses a fináléban.
Óriásit harcolt a magyar bajnok.
A mezekbe tett csipek rengeteg adatot szolgáltathatnak majd a meccsekről.
A final four után visszavonuló klasszis egyedi lépőben zárja pályafutását.
Jó lenne, ha a kupát is a magyar csapat vinné haza.
Logikus döntés, így nem kell egyik programot sem feláldozni.
A két csapat játékosai és vezetői a BL-negyeddöntő visszavágóján kerültek összetűzésbe.
Ebben az idényben eddig háromból háromszor verte a Veszprémet.
Hét lövésből hét gólt ért el Bánhidi Bence, mégis csalódott, mert a Szeged nem jutott négy közé a BL-ben. Elmondta, miért és azt is, hogy egy korábbi szegedi csinálta a hangulatot az ellenfélnél.
Az első félidőben még továbbjutásra állt a magyar csapat, de a második játékrész közepén valami megtört.
A csapat edzője nem adja fel.
Bár rosszul kezdte a BL-negyeddöntő visszavágóját, végül simán nyert a magyar bajnoki ezüstérmes és ismét ott lesz a világ négy legjobb csapata között.
Nagy verésbe szaladt a Szeged, de még van remény az edző szerint.
Ezek után csoda kellene a visszavágón.
Az álomcsapatba jelölték a szegedi beállóst, lehet majd rá szavazni.
Mutatjuk a kézi BL legszebb, a valóságban cirka négy másodperc alatt lejátszódó varászlatos történetét.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a férfi Bajnokok Ligája-rájátszás első fordulójának pontos időrendjét. Az EHF honlapja
Itt a sorozatban hatodik győzelem a csoportkörben.
Késett a repülő, nem tudott edzeni a szegedi csapat, zakó lett a vége.
Az első félidőben gyengélkedett a magyar csapat, de fordulás után feljavult.
A magyar bajnok rendesen megküzdött a győzelemért.
Nagyon fontos győzelmet aratott a magyar csapat.
Hatalmasat küzdött a magyar bajnok és elvette a francia csapat veretlenségét a Bajnokok Ligájában.
A Telekom Veszprém pocsék szezont fut, a csapatkapitány és az új vezetőedző azonban nem adja fel.