Hiába a feltámadás, a Telekom Veszprém újra elbukta a BL-döntőt

Korábban a témában:

A Veszprém 27-24-re kikapott az észak-macedón Vardar Szkopjétól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában, a kölni négyes döntő második játéknapján.

Mindkét csapat rendkívül kemény védekezéssel kezdett, de a Vardar hatékonyabbnak, támadásban pedig pontosabbnak bizonyult (6-4). A 14. percben az észak-macedónok sérülés miatt elveszítették orosz jobbátlövőjüket, Danyiil Siskarjovot, ám a lendületüket ez sem törte meg, a veszprémiekkel ellentétben szinte alig hibáztak, és hamarosan már négy góllal vezettek (11-7).

A magyar csapat spanyol vezetőedzője, David Davis cserékkel próbálkozott, Nagy László, Petar Nenadic, és a szintén visszavonuló Momir Ilic is beállt, azonban védekezésben ez sem hozott javulást, az ellenfél majdnem minden támadása góllal végződött, a Veszprém átlövései viszont hatástalanok voltak. A Vardar egy 5-1-es sorozattal magabiztos előnyre tett szert, a szünetben öttel vezetett.

A második félidőt Sterbik Árpád kezdte a kapuban, társai négy perc alatt 4-0-s szériát produkáltak, lendületüket egy kiállítás sem törte meg, és az első felvonáshoz képest gyorsabban játszva 17-16-ra felzárkóztak. Nagy László a vállfájdalmai miatt kevés időt töltött a pályán, pedig támadásban és védekezésben is nagyon hiányzott csapatából.

Társai továbbra is nehezen találták a rivális felállt védőfalának ellenszerét, a Vardar őrizte egy-kétgólos előnyét, és ez akkor sem változott, amikor Kentin Mahé nyolc perc alatt négyszer volt eredményes. A hajrában is hibák csúsztak a Veszprém játékába, így nem volt esélye az egyenlítésre, az egész meccsen csak egyszer, 2-1-nél vezetett.

A Kielcét irányító Talant Dujshebaev után a Vardar edzője, a spanyol Robert García Parrondo lett a második a férfi kézilabdában, aki játékosként és vezetőedzőként is nyert Bajnokok Ligáját.

Eredmény, férfi kézilabda-Bajnokok Ligája-döntő:

Vardar Szkopje (észak-macedón)-Telekom Veszprém 27-24 (16-11)
gólszerzők: Ferreira Moraes 6, Cupic 5, Kristopans 4, Karacic, Skube, Gyibirov 3-3, Sztoilov 2, Siskarjov 1, illetve Mahé 6, Tönnesen 4, Nenadic 3, Mackovsek, Lékai, Nilsson 2-2, Nagy L., Ilic, Gajic, Terzic, Blagotinsek 1-1

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 6/6
kiállítások: 4, illetve 10 perc

Kiemelt fotó: INA FASSBENDER / AFP

Élő hírfolyam

Drámai meccsen bukta el a BL-döntőt a Telekom Veszprém

Drámai meccsen, 27-24-re kapott ki a Vardar Szkopjétól a Bajnokok Ligája döntőjében a Telekom Veszprém.

Az egész találkozón az észak-macedón csapat diktálta a tempót, a magyar bajnok egy picit rozsdásnak tűnt az elődöntő után egy nappal.

Az első félidőben úgy tűnt, nagyon sima Vardar-győzelem is lehet a döntőben, hiszen 16-11-es előnnyel mentek pihenni, ám a második játékrészben a Veszprém néhány szinttel feljebb kapcsolt, és egészen az utolsó percekig egy-két gólon követte a Vardart.

Sajnos a legfontosabb pillanatokat nem a Veszprém bírta jobban, a Vardar az utolsó percekben szintet kapcsolt, így a Telekom Veszprém a csapat történetének negyedik BL-döntőjét is elvesztette.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 23-26

Az 56. perc elején Mahé újabb hetest értékesít, a Veszprém egy gólon. Csak az a baj, hogy egy perccel később előbb a Vardar lő gólt, majd a kapusuk véd hatalmasat – majd lőnek még egy gólt, két perccel a vége előtt hárommal megy a Vardar.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 22-24

Hat perccel a vége előtt újra háromgólos volt a Vardar előnye, miután Nagy László szabálytalankodik és a hetest értékesítik. De, szerencsére a magyar csapat sem adja fel, és Mahé az 54. perc végén újra bevágott egy hetest.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 20-22

10 perc van hátra, és itt a dráma. A Telekom Veszprém a fantasztikis második félidejének köszönhetően két gólon van a Vardarral szemben. Annyiszor leírtuk már, de ide illik: pokoli percek jönnek.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 19-21

Egyre keményebben ütköznek a játékosok, egyre nagyobbak a csattanások – a játékvezetők egy perc hézaggal itt is, ott is kiszórnak egy játékost, miközben a Veszprém a 47. percben feljön egy gólra. A 48.-ban viszont hetest kap a Vardar, és visszaáll a kétgólos küli. 10 perc van hátra és egy pici.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 18-20

A 43. percben emberhátrányba kerül a magyar bajnok (szerencse, hogy nem piros lap lett), amit azonnal ki is használ a Vardar. Az emberhátrányra amúgy újra Mikler a magyar kapuban. Lüktet a meccs, nagy a tempó, sokkal gyorsabb a Veszprém játéka is. A 45. percben egy kipattanót vág be a Vardar, ezzel újra három a különbség – mire leírjuk, megint csak három.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 16-18

Megint percekig támadhat a Vardar, most viszont, a 41. percben Moraes megszerzi csapata második gólját a második félidőben. Közben kapust cserél a Vardar.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 15-17

Egycsapásra élet költözött az arénába, a veszprémi szurkolók mindent beleadnak – ahogy a veszprémi védelem is. Hiába támadhatott a Vardar percekig, marad a két gól.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 15-17

Gyors gólt lő a Veszprém, a rossz hír viszont, hogy a 35. percben emberhátrányba kerül a magyar csapat. Jó hír, hogy Sterbik fél lábbal is véd, majd az indításból Nenadic lő gólt. (Majd még egyet, Nenadic újra beindult!)

Kezdődik a második félidő

Az első veszprémi támadás belemenéssel ér véget. Nem kezdődik jól a második 30 perc, főleg, hogy a másik oldalon azonnal gólt dobnak.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 11-16

Az elődöntő hőse, Nenadic érkezik, aki gólpasszt ad Lékainak, így a 29. perc elején feljön a magyar csapat öt gólra. Felzúg az Építők, építők rigmus a lelátón. Több gól viszont már nem született, 16-11-es Vardar-vezetéssel mennek a csapatok pihenni. Érdemes szusszanni egyet.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 10-15

Hát, most már öt a különbség. David Davis időt is kér. Lehet, hogy egy picit későn? Sütkéreznek az észak-macedónok, nagyon felszívták magukat erre a döntőre (is).

Telekom Veszprém - Vive Kielce 10-14

Kabaréba illő két percet kap a Vardar, az emberelőnyt pedig a szokásosan ezer fokon izzó Skube váltja azonnal gólra. Picit mintha tanácstalan lenne a Veszprém, rozsdásnak tűnnek a lábak – bár Nagy László a 23. percben azért bevág egy nagy gólt, tisztelettel. Majd azzal a lendülettel visszaáll a négygólos észak-macedón előny, remélem lesz videó a gól előtti bejátszásról.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 9-12

A 19. percben először vezet néggyel a Vardar, azonnal érkezik Lékai Máté. Szerencsére nem adja fel a Veszprém, Ilic góljával zárkózik a csapat. Hogy még jobb legyen: Mikler véd egyet, majd az ellentámadásból Lékai kiharcol egy két percet és egy hetest. HOL VOLT EDDIG LÉKAI? – kérdezhetnénk. Sajnos azonban az emberelőny sem jelenti azt, hogy hátul nem hibázunk, szóval visszaáll a három gól.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 7-10

A veszprémi Mahénak végre bejött egy bejátszása, jön a is a gól. Az ellentámadásból viszont egy kiváló akció végén szerez gólt a szegediek nagy kedvence, Skube. Az elmúlt percekben Nillson tartja elöl a frontot, csak az a fránya Moraes ne dobálna folyamatosan gólokat – 10-ből négyet vág a brazil. Nagy László erre válaszul a 17. percben megérkezik a pályára. (Első labdaérintéséből elveszíti a labdát, jöhet a Vardar.)

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 5-8

Gyors update: újra kettővel megy a Vardar, de mire leírjuk lesz ebből sajnos három is (Moraes). A kapu előtt nem jönnek a jó veszprémi bejátszások, folyamatosan indulhat a Vardar a megszerzett labdákból és a szerencse sem a magyar bajnokkal van jelenleg.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 5-6

A 10. perc elején egy rossz veszprémi bejátszást követően egy leindításból kap gólt a magyar bajnok. Először kétgólos a különbség, Gyibirovra figyelni kellene. Egy perccel később jön egy óriási Mikler-bravúr, majd azzal a lendülettel gólt vág Blagotinsek.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 4-5

A következő két veszprémi támadás nem ér célt, a 7. percben át is veszi a vezetést néhány másodpercre a Vardar Gyibirov góljával. Csak néhány másodpercre, mert azonnal jön a válasz. Amúgy Morales valami átejtős zseni? A Vardar brazilja újra átpöcizte Miklert. Aztán jön egy gyors gólváltás, idő sincs leírni a gólszerzőket, akkor a tempó. Mindegy, a lényeg: 5-4 a Vardarnak.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 2-2

A második Vardar-támadás után elveszik a labdát a sporttársak, de ez inkább köszönhető a kőkemény veszprémi védekezésnek – jól kezd a Veszprém. A másik oldalon szerencsére a második lövés is góllal zárul. Az 5. perc közepén Ivan Cupic (Vardar) egyenlít hetesből.

Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 1-1

Az első támadásból rögtön gólt szerez az észak-macedón csapat. A kapuban amúgy Mikler Roland kezd, Nagy László pedig csak csereként tudta vállalni a mai játékot. Közben az első veszprémi lövésből is gól születik. Pokoli a hangulat, óriási a tempó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.