Az iskolaszövetkezetek egyszerre nyitnak a felsőoktatás, a munkaadók és a hivatalok felé is. Egyeztetni akarnak, hogy a fizetős képzésben részt vevő diákoknak munkát adjanak.
Az oktatási államtitkár bejelentette, sikeresen lezajlott az idei felsőoktatási felvételi. Adatokat csak hét végére ígért. Hoffmannt megvédte Pokorni, köszönetet mondott neki Michl, bírálta az ellenzék.
Nehezebb lesz bejutni a felsőoktatásba: magasabb lett a minimális ponthatár, több szaknál lesz kötelező az emelt szintű érettségi, és kevesebb államilag támogatott helyet „osztanak szét” a felvételizők között. Pénteken éjfélig lehet jelentkezni.
Elképzelhető, hogy a hallgatók mai tiltakozó akciójának újabb egyetemfoglalás lesz a vége. Az épületek, közterek megszállása körülbelül egy éve terjed a világon.
Az új felsőoktatási államtitkár nem szereti az ultimátumokat, szerinte minden egyes hallgatót támogat az állam. Kis Norbert azt mondja, a keretszámok még jócskán növekedhetnek.
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe. Aznap a fővárosban két posta meghosszabbított nyitva tartással várjáaaz ügyfeleket.
Nadrágjukat letolva, flashmobbal demonstráltak az Ifjú Demokraták, azaz a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének tagjai a felsőoktatási törvény ellen.
A felsőoktatási hallgatók képviseletét pártoktól függetlenül, politikamentesen kell megvalósítani - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.
A február 24-i meghosszabbított határidőig a Csongrád megyei kormányablakoknál az ügyfélkapun keresztül bárki akár fél óra alatt beadhatja felsőoktatási jelentkezését.
Az állam visszatéríti a diákhitel összegét azoknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa.
Annyi rugalmasság lesz a rendszerben, hogy az azonos pontszámot elérők közül senki ne maradjon ki - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár-helyettes.
Vonzó lehet a romániai egyetemeken fizetendő hatszáz és ezer euró közötti éves tandíj a magyarországi diákoknak - állapítja meg a Krónika című napilap.