Kim Dzsong Il, Észak-Korea előző, decemberben elhunyt vezetője végrendeletében meghagyta, hogy országa folytassa az atomfegyverek, biológiai fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését.
Riadókészültségben várja Japán és a Fülöp-szigetek, hogy Észa-Korea a nemzetközi tiltakozások ellenére csütörtöktől hétfőig bármelyik pillanatban nagy hatótávolságú rakétával műholdat bocsáthat fel a világűrbe.
"Elképzelhetetlen", hogy az Egyesült Államok teljesítse a tervezett élelmiszer-segélyezést, ha Phenjan megsérti kötelezettségeit - közölték az amerikaiak.
Észak-Korea kilövőállásba helyezte vasárnap mindhárom egységét egy hordozórakétának, amellyel április 12-e és 16-a között műholdat akar az űrbe juttatni.
Észak-Koreában érkezett egy amerikai hajó, amely részt vesz az 1950-53-ban vívott koreai háborúban elesett több ezer amerikai katona holttestének felkutatására indított programban.
Észak-Korea "szent háború" megindításával fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, ha a jövő héten megkezdik tervezett közös hadgyakorlatukat.
Észak-Korea háborús bűnösként fogja kezelni a Kim Dzsong Il halála utáni száznapos gyász alatt Kínába szökni próbáló, illetve a mobiltelefont használó állampolgárait.