Light

Magyar hajléktalanokkal sokkolják Észak-Koreát

Az ázsiai ország lakóinak készített propagandafilmben vendégszerepel egy budapesti aluljáró. Az alkotás azt hivatott bemutatni, hogy mekkora nyomorban élnek az amerikaiak. Legalábbis az angol szöveg szerint.

Magyar hajléktalanok szerepelnek egy, az amerikai nyomort bemutató észak-koreai dokumentumfilmben – írja a cink.hu. A propagandafilm szerint az USA lakóinak annyira rosszul megy a sora, hogy kénytelen havat inni és enni, illetve a fákról madarakat vadászni. A forgató észak-koreaiaknak meg úgy látszik, hogy annyira rosszul megy, hogy nem sikerült egy egész filmnyit leforgatniuk nagy ellenségüknél, és Magyarországot megfelelő statisztának találták.

A drámai történethez illusztrációként 3:21-nél feltűnik a Blaha Lujza téri aluljáró, a szöveg tanúsága szerint itt is havat fogyasztó embereket látunk. A következő jelenetben nyilvános telefonfülke alatt alvókat mutatnak, a narrátor pedig közli a nézőkkel, hogy a készülékek nem működnek, hiszen az embereknek nincs kit hívniuk.

Ferdítés vagy átverés?

Bár a szöveg kicsit csalóka lehet a koreaiul nem értő közönség számára. A YouTube-on megjelenő videót kommentelők közt ugyanis akad olyan, aki szerint nem fordításról van szó, az angol szöveg köszönő viszonyban sincs az eredeti koreaival. Az ő igazukat támasztja az is alá, hogy mintha a „magyar” és a „Budapest” szavakat lehetne elcsípni az eredeti narrátor szövegéből.

Szintén a kommentelők közt van olyan, aki felismert egy másik európai helyszínt is: egy bukaresti pályaudvart, azt is hozzátéve, hogy az a felvétel a nyolcvanas évekből származhat.

Ajánlott videó mutasd mind

Csodák történtek a Felházban

Március 15-én nagyszabású záróalkalmat rendezett a Tüskecsarnokban az Orbán Gáspár nevével fémjelzett keresztény mozgalom. A folytatásról kérdeztünk felházasokat és az egyik vezetőt. Videó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.