Szórakozás

Atombombával fenyegeti Észak-Korea Amerikát

Az észak-koreai vezérkar engedélyt adott hadseregének atomfegyverek bevetésére.

Észak-Korea még szerdán este értesítette hivatalosan a Fehér Házat és a Pentagont: engedélyt adott hadseregének az Egyesült Államok elleni támadásra atomfegyver bevetésével. A hadsereg atomfegyverek alkalmazásával történő csapást hajthat végre. Az észak-koreai vezérkar hivatalos közleményében úgy fogalmazott, hogy Phenjan szembeszáll az Egyesült Államok kiszélesedő ellenséges politikájával, illetve nukleáris fenyegetéseivel.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője a háborús retorika beszüntetésére szólította fel Phenjant. Caitlin Hayden úgy értékelte, hogy Phenjan “legutóbbi provokatív nyilatkozata” még inkább elszigeteli az országot a nemzetközi közösségtől.

Csütörtök hajnali jelentések szerint Észak-Korea állítólag egy Taepodong X néven is ismert BM25 Musudan típusú közepes hatótávolságú rakétát szállított keleti partvidékére. A források szerint nem ismeretes, hogy a rakétán volt-e robbanófej avagy csak az erőfitogtatás célját szolgálta.

Katonai szakértők szerint Észak-Korea nem rendelkezik a szükséges technikai eszközökkel ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal támadást indítson az amerikai szárazföld ellen. Egy közepes hatótávolságú rakétákkal indítandó esetleges támadással azonban elérheti a Japánban lévő amerikai támaszpontokat vagy a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatokat. Továbbá Dél-Korea egész területe az észak-koreai rakéták célpontja lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik