A kapcsolati erőszak annyira elfogadott volt Magyarországon a XX. század során, hogy az asszonyverést még akkor sem firtatta senki, amikor a gyerekbántalmazás ellen már egyre szélesebb körben szót emeltek – a társadalom által elnézett, zárt ajtók mögötti erőszakról egy kivételes 20. századi felvétel tanúskodik.
Doktori fokozatot szerzett klímakutatóként, dolgozott a Nobel-békedíjat kapó ENSZ-bizottságnak, polgármestere volt a világ egyik legnagyobb városának, Mexikóvárosnak, vasárnap pedig megválasztották Mexikó első női, és első zsidó származású elnökének. Claudia Sheinbaum nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását, főleg a szervezett bűnözés okozta erőszak miatt.
Két vezető politikusra is rátámadtak pár nap különbséggel Németországban, ami rávilágít arra, mennyire eldurvult a politika és a közélet az országban. Ki vagy mi áll a háttérben, illetve miként lehetne ez ellen védekezni?
A brit társadalom egyik régóta megoldatlan problémája a késes támadások ügye. A 67 milliós szigetországban évente átlagosan közel 250 embert ölnek meg késsel, a halálos áldozatok között pedig rengeteg kamasz és fiatal felnőtt van. Közben az ország vezetése annyira nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy a tíz évvel ezelőtt megjelent, élőhalottas horrorfilmekben látható, macséta jellegű zombikéseket már másodjára próbálják betiltani.
Az új EU-s tervezet a szexuális jellegű deepfake-ek, az online zaklatás, a privát fotók nyilvánosságra hozatala és a kéretlen intim fotók ellen is védené a nőket.