A Brenta-menti csatában őseink háromszoros túlerő felett arattak diadalt 899-ben, e hadjárat idején jegyezték le az imát: „Védj meg minket a magyarok nyilaitól!”
Nagy-Britannia területén a XVIII. század közepén vívták az utolsó, klasszikus értelemben vett csatát. Később még felbukkant pár ittas tengerész, de őket könnyen leszerelték.
Az 1241-es muhi csata előtt a tatárok elképesztő sebességgel törték be Magyarország kapuját, megsemmisítették a nádor hadseregét és az ország közepe felé száguldottak. Ekkor már javában folyt a mozgósítás, aminek a véres kard körbe hordozása is része lehetett.
Mátyás király úgy gondolta, a diplomáciai kapcsolatfelvétel egy sajátos módját választva, ha már úgyis Erdélyben a sereg, betör Moldvába. Mi történt ezután?
A zoom.hu alapító-tulajdonosa és eddigi ügyvezetője a 24.hu-nak elmondta, milyen holdingcéget tervez, miként azt is, miért mondott le a Zoom ügyvezetéséről.
Fura dolgok kerülnek néha elő az Iszlám Állam által feladott területeken. Ez történt Moszulnál is, ahol egy komplett fúrópajzsot találtak, amivel az ISIS vakondok módjára fúrta be magát a város alá.
Az EU biztonsági főbiztosa szerint azért nem kell túlaggódni a dolgot, mind a 2500 európai származású Iszlám Állam rajongó nem fog hazatérni egyszerre. Felkészülni azért nem árt.
Órákra el lehet veszni a térképen, a végtelenségig lehet böngészni az emberiség csatáit, háborúit, konfliktusait. Európa sajnos kiemelkedik a vértócsából.
Nyögvenyelősen, de végre sikerült Anbár tartomány székhelyét visszavenni a dzsihadistáktól. Sok munka van még hátra, nem kevés elhagyott robbanószerkezet van a városban.