Három oka is van annak, amiért itt vagyok Houstonban - nyilatkozta Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára az MTI-nek annak kapcsán, hogy ő is a vendége a texasi nagyvárosban a hét végén záruló súlyemelő-világbajnokságnak.
Fürjes Balázs szerint a főváros vezetése, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a kormányzat közötti egység lehet Budapest olimpiai pályázatának erőssége.
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek politikusok az elmúlt hetekben a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmánya körül. A MOB most ezt próbálja tisztába tenni.
A nemzetközi sajtót bejárta a hír, miszerint Budapest és a MOB hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság hétfőn megválasztott elnöke azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.
Borkai Zsolt szerint aktuálisan és a jövőre nézve is nagy jelentősége van annak, hogy az Országgyűlés támogatta a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezését.
A szervezet szerint váratlan és érthetetlen, hogy az MSZP-frakció a korábbi pártnyilatkozatokkal ellentétben hétfői ülésén úgy döntött, nem támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatot.
Hiteltelennek nevezte az MSZP-t a budapesti olimpiai pályázat ügyében Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Jövő hétfőn tárgyalja az Országgyűlés a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatot.
Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására.