boszniai szerb köztársaság
Szijjártó Péter csütörtökön magángéppel utazott Banja Lukába, ahol az egyetem díszdoktori címét veszi át.
Milorad Dodik helyére a választásokig nyugatbarát ideiglenes elnök lép.
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje már a dátumot is kijelölte.
Orbán már korábban közölte, hogy Magyarország továbbra is őt tekinti a boszniai szerbek legitim vezetőjének.
Közben befutott a boszniai szerb politikus fellebbezése is a helyi szövetségi választási bizottsághoz.
Sőt, Milorad Dodik bejelentette, hogy népszavazást ír ki.
Milorad Dodikot épp kedden járt Magyarországon, hogy találkozzon Orbán Viktorral, aki azt közölte, hazánk nem fogadja el az elnök elleni bírósági ítéletet.
Nenad Stevandic előállítására ugyanúgy parancsot adott az ügyészség, ahogyan az ottani szerb köztársaság elnökét, a magyar kormány által támogatott Milorad Dodikot is őrizetbe vennék.
Ha ellenáll, akár nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhatnak ellene.
Abból a célból, hogy ne sértsék Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét.
Az eredeti terv az volt, hogy Dodikot Mohács közelében viszik át a határon.
Erre Magyar Levente külügyminiszterhelyettes legutóbbi látogatásán elhangzott szavai adhatnak okot.
Helez szerint nem világos, hogy miért is kellett volna országába érkeznie a magyar gépnek.
Orbán szövetségese szerint a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen.
Milorad Dodik szerint halálos csapást jelentene ez Bosznia-Hercegovinára nézve.
A lap szerint nem kizárt, hogy a kifizetésben akadályozott orosz hitel egy részéről lehet szó.
Első körben több mint 26 millió eurós mezőgzdasági támogatás Dodikéknak.
Milorad Dodik szerint a vádirat politikai nyomásra készült.
A boszniai szerb köztársaság elnöke újabb milliárdokat emlegetett.
Legutóbb az augusztus 20-ai tűzijátékot nézték meg együtt.
Külföldi ügynöknek bélyegezné a civil szervezeteket.
A magyar külügyi államtitkár védelmébe vette a szankciókkal sújtott boszniai szerb vezetőket.
Milorad Dodik szerint Bosznia-Hercegovina nem tartható fenn a jelenlegi állapotában.