Nagyvilág

Orbán tízmilliárdos támogatásról egyezett meg korrupcióért szankcionált boszniai szerb szövetségesével

Milorad Dodik / X
Milorad Dodik / X

Orbán Viktor csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Milorad Dodikkal, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnökével, írja a hozzájuk eljuttatott kétsoros közlemény alapján az MTI. Eszerint a megbeszélésen a Nyugat-Balkán uniós integrációjáról volt szó, közelebbről arról, hogy Magyarország az EU Tanácsának soros elnökeként hogyan tudja előremozdítani a folyamatot. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke ezek szerint nem tájékoztatta a hírügynökséget azokról a közös projektekről, amikre Dodik viszont utalt a találkozó után az X-en.

Ezekről a projektekről Szijjártó Péter mondott pár részletet a kormány igencsak szoros szövetségesének számító boszniai szerb vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A külügy- és külgazdasági miniszter többek között bejelentette, hogy a kormány folytatja mezőgazdasági fejlesztési programját, és első körben összesen 26,5 millió eurónyi (körülbelül 10,4 milliárd forint) értékű támogatást adtak a boszniai Szerb Köztársaságban működő gazdák számára, írja a 444. Ebből az összegből 54 magyar vállalattól 4700 darab, Magyarországon gyártott mezőgazdasági eszközt vásároltak. Ezen kívül egy naperőműpark, egy szélerőműpark és egy szennyvíztisztító telep építésének előkészítése is zajlik, amiket magyar vállalkozók fognak fejleszteni.

Vannak olyan országok is azonban a világon, amelyek szerint nem ennyire jó partner Dodik. Az USA ezen a nyáron már nem először sújtotta szankciókkal az elnök családi cégeit, ugyanis saját vagyonának gyarapítására használhatta a hivatalos pozícióját. Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint 2024-ben Dodik úgy manipulálta a bosznia-hercegovinai költségvetés tervezetét, hogy az Igor fiához köthető Prointer ITSS d.o.o. Banja Luka nevű cég versenyeztetés nélkül kapjon állami megbízást informatikai szolgáltatásokra.

Dodik egyébként tagadja, hogy a boszniai Srebrenicában népírtás történt a jugoszláv háborúban. A boszniai szerbek vezetője Orbánt idén a legmagasabb rangú állami kitüntetésükkel jutalmazta, amiért cserébe az Magyarország támogatásáról biztosította őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik