Bosznia

Bosznia (bosznia)
Bosnyák civil lakosság kifosztásának, üldöztetésének és meggyilkolásának gyanújával őrizetbe vettek csütörtökön Boszniában nyolc helyi szerb férfit, akik közül egyet azzal vádolnak, hogy húsz bosnyák polgári lakost, köztük nőket és gyerekeket ölt meg.
2013. 10. 17. 13:13
Több ezer embert gyilkoltatott le a Balkán mészárosa, élete fordulópontja mégis az volt, amikor egyetlen lánya az ő pisztolyával vetett véget életének. Nem bírt apja bűneinek árnyékában élni.
2013. 10. 13. 09:38
Megjelent hágai bírái előtt hétfői tárgyalásán, a háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt főparancsnoka.
2011. 07. 04. 10:50
“A boszniai társadalom megosztott. Számos jel utal arra, hogy az ország szétesőben van, mert soha nem sikerült közmegegyezésre jutni abban, hogy hogyan építsük föl. Nekünk (szerbeknek) Bosznia a vezeklés helye” – mondta a boszniai szerbek entitásának, a boszniai Szerb Köztársaságnak az elnöke a szerbek közszolgálati televíziójában az entitás fennállásának 19. évfordulója alkalmából. Az 1992-ben kezdődött [...]
2011. 01. 09. 21:18
A horvát kormány és a boszniai minisztertanács Split horvát kikötővárosban tartotta “történelmi” ülését. “Fokozni akarjuk a gazdasági és a határon átnyúló együttműködést” – mondta Jadranka Kosor horvát kormányfő, hozzátéve, hogy országa határainak legnagyobb része (közel ezer kilométer) Boszniával közös. A két kormány megállapodást írt alá a két rendőrség közötti együttműködésről a határon átnyúló bűnözés elleni [...]
2010. 06. 21. 19:55
Egyre nagyobb bajban a németek: a csapatkapitány Michael Ballack után újabb középpályás marad le a világbajnokságról. A Stuttgart futballistája, Christian Träsch a válogatott FC Südtirol elleni 4-0-ra megnyert barátságos felkészülési mérkőzésén szenvedett bokasérülést, s az első diagnózis alapján nem lehet ott Dél-Afrikában. A német szövetség (DFB) közleményében kifejtette, hogy a játékos mintegy két hétig nem [...]
2010. 05. 25. 07:23
James Appathurai, a szervezet szóvivője a csütörtöki munkanap végén tartott sajtótájékoztatóján közölte: a miniszterek szívesen látják Boszniát a Tagsági Akcióterv (MAP) nevű programban, azzal a feltétellel, hogy az országban lévő összes katonai ingatlant – köztük támaszpontokat – a szövetségi állam tulajdonaként tartják nyilván, és azokat a védelmi minisztérium használhatja. Bosznia tavaly októberben nyújtott be pályázatot [...]
2010. 04. 23. 07:31
Olvasói sztorik