A Fidesz 4,9 milliárd forinttal növelné az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetését, ezért a párt módosító indítványt nyújtott be - közölte Horváth Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Nem hagyná a futóversenyek miatt a dugókban rostokolni az autósokat az egyik budapesti városvezető. A szocialista Horváth Gyula a FigyelőNetnek adott interjújában kifejtette, bizottsága miért nem engedélyezett jövőre egy futóversenyt sem Budapesten. A főpolgármester nem ért egyet Csepel szocialista alpolgármesterével.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy ne sajátítsa ki a munkavállalói érdekképviselet demokratikus intézményét – közölte Nyakó István, a szocialista párt szóvivője. A Fidesz állítja, továbbra is támogatja az emberek jogait védő békés és demokratikus törekvéseket.
Az egzotikus hüllőre a Ferihegyi repülőtér egyik mosdójában találtak rá. Az alig arasznyi nagyságú állatot az állatkert természetvédelmi mentőhelyére szállították.
Az egyénnek is felelősséget kell vállalnia saját egészségéért, az állam senki helyett nem tud elmenni a szűrővizsgálatokra – mondta az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten a Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzési stratégiái című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.
Kamiont loptak Pest megyében, a kár mintegy 50 millió forint. A nyomozóknak 24 órán belül sikerült kézre keríteniük az elkövetőket és a lopott árut - közölte a rendőrség.
Az Országos Választási Iroda (OVI) befejezte a kórházi napidíj eltörlésére irányuló népszavazás kiírása érdekében benyújtott több mint 320 ezer aláírás hitelesítését - jelentette be Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kabinetfőnöke.
A vezetőcsere ma nem a Fideszben, hanem a szocialistáknál időszerű – nyilatkozta a Heti Válasz csütörtöki számában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármester, aki a lap szerint pártja, sőt egyes mérések szerint az ország legnépszerűbb politikusa.
Összeütközött egy 86-os BKV-autóbusz és a Nógrád Volán Zrt. által üzemeltetett 47-49-es villamospótló autóbusz a Szent Gellért térnél; hárman könnyebben megsérültek.
A MÁV vonalain csütörtök hajnalra helyreállt a forgalom. Az első becslés szerint a MÁV-nak, a MÁV-Startnak és a MÁV Cargónak 250 millió forint kárt okozott a szerdai hatórás vasutassztrájk.
Pluszforrást kér a jövő évi költségvetési előirányzathoz az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója és a szakszervezet vezetője, szerintük ugyanis e nélkül elbocsátásokra lehet szükség és romolhat az ellátás színvonala - írta a Magyar Nemzet.
Jövő januártól könnyen rajtaveszt, aki elveszett, lopott vagy hamis iratokkal próbál meg egy ingatlanon túladni, illetve céget alapítani; a jogügyletek biztonságának javításáról elfogadott törvénymódosítás szerint az ügyvédek ellenőrizhetik ugyanis, hogy a bemutatott okmány érvényes, és az eltűnését sem jelentették be – írja a Népszabadság.
A csütörtöki nap folyamán borongós időre és 5-11 fok közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk. A kialakuló köd-és párafoltok, ónos szitálás, ködszitálás miatt néhol csúszós, vizes útszakaszokra készüljenek fel az autósok.
Az elmúlt két évben érezhetően nőtt a sztrájkok száma Magyarországon, s a lakosság is jóval türelmesebb a munkabeszüntetésekkel szemben, mint korábban. A média is inkább a tényekre koncentrálóan tájékoztat, mint korábban – véli dr. Berki Erzsébet sztrájkkutató.
A Kossuth téren fél nyolckor befejeződött Szolidaritás Napja tüntetés után pár százan ott maradtak a Parlament előtt. Elindult a rendőrök heccelése, dobálása. A nagy erőkkel kivonuló rendőrök 21 órára feloszlatták a száz főnyi randalírozót.
Rendőrök oszlatták azokat a tüntetőket, akik a Liga Szakszervezetek által szervezett demonstráció után még ott maradtak a Kossuth téren. Leginkább már csak randalírozott a száz fős tömeg. A FigyelőNet helyszíni tudósítása percről percre.
Meggyilkoltak egy ukrán állampolgárságú nőt a tiszavasvári húsfeldolgozó üzemben szerdán. A rendőrség elfogta a gyanúsítottat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese.
A szervezők szerint 10, tudósítónk szerint 5-6 ezer ember tüntetett fegyelmezetten a Kossuth téren szerda este 6-tól 8-ig. Gaskó István, a Társadalmi Szolidaritás Napját szervező Liga szakszervezet vezetője szerint demonstrációjuk politikamentes, és az országban konszenzus van arról, hogy a nemzeti kockázatközösséget az egészségügyben nem lehet felbontani. A téren megjelent néhány régi Kossuth téri tüntető is, akik miután a legtöbben hazamentek,
A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerint az utcai rendezvények túlságosan zavarják a fővárosiak közlekedését, ezért jövőre egyetlen futóverseny sem kerülhet megrendezésre Budapesten.
A MÁV csoportnál a sztrájk ideje alatt 3883-an nem vették fel a munkát a 11 207 szolgálatra vezényelt munkavállaló közül, azaz a részvételi arány 35 százalékos volt.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője első fokon, nem jogerősen pert nyert az MSZP ellen, amiért a szocialisták győri szervezete egy márciusi közleményben lopással vádolta meg a helyi fideszeseket – közölte a Fidesz.
Kiemelték azt az öt, egyenként 500 kilós bombát, amelyeket a budapesti Északi vasúti összekötő hídnál találtak – közölte a Magyar Honvédség I-es Hadihajós és Tűzszerész Zászlóalj parancsnokhelyettese szerda kora délután.