Egy tizenéves meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült, amikor motorkerékpárjuk gyorsvonattal ütközött szerdán Nagyrécse és Nagykanizsa között. Az áldozat egy 15 éves fiú, akit 16 éves társa szállított a motorján.
Súlyosan megsebesített egy út szélén játszó 8 éves kisfiút a kábeltelevíziós és az elektromos vezeték, amelyeket egy gázpalackokat szállító tehergépkocsi szakított le szerdán Segesden.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a nyolcesztendős szegedi kisfiút, aki szerdán reggel tűnt el otthonról – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Leesett két munkás a felújítás alatt álló X. kerületi, Bihari úti vasúti felüljáróról. Az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség. A két férfi munka közben esett le a felüljáróról. A baleset körülményeit a X. kerületi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
A sikkasztással vádolt Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesének felmentését kérte ügyvédje a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróságon szerdán.
Egyszerre két villanyoszlopot döntött ki egy autós szerdán kora délután a főváros XII. kerületében. A baleset helyszínénél elterelte a forgalmat a rendőrség.
A Kulcsár Attila által elkövetett sokmilliárdos sikkasztás bűnsegédi alakzatával megvádolt Rejtő E. Tibornak, a K and H Bank volt vezérigazgatójának ártatlanságát hangoztatta védőbeszédében ügyvédje a Fővárosi Bíróságon kedden.
Több mint 260 helyre hívták a tűzoltókat kedd reggelig a hétfő éjszakai vihar után. Az ország minden megyéjében vannak viharkárok. A legnagyobb pusztítást északon végezte az eső és az erős szél, három családot kitelepítettek.
Két teherautó és egy személykocsi összeütközött hétfőn Dunaföldvár közelében, az egyik teherautó kigyulladt - tájékoztott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetben két ember meghalt.
Kétnapos vádbeszéde végén a Kulcsár-ügy vádlottjai közül tucatnyira kért börtönt, illetve összességében milliárdos vagyonelkobzást az ügyész a Fővárosi Bíróságon hétfőn. A per ezen a héten a védőbeszédekkel folytatódik.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivőjének tájékoztatása szerint nem lezuhant, hanem a repülőtér helyett egy úttesten landolt, és egy parkoló autót is megrongált egy vitorlázó repülőgép a Dunaújvárosban zajló vitorlás repülőgép versenyen.
A székesfehérvári Ikarus Ipari Parkban eddig ismeretlen okból tűz keletkezett szombaton egy tízszer tíz méteres raktárépületben. Autóbusz-alkatrészek égtek el, személyi sérülés nem történt.
Bírósághoz fordul az a mosonmagyaróvári nő, akinek egy öt évvel ezelőtti műtét során mintegy 15 centiméter hosszú fémcső maradt a hasüregében - írta a Kisalföld.
Megtalálták szombaton reggel a Balatonban két nappal korábban eltűnt 17 éves fiú holttestét Balatonszárszón, a nádas közelében. A holttestet egy szörfös vette észre, ő értesítette a vízimentőket.
Pisztolyokat gyűjtött és lövöldözött is velük az a 78 éves hajdúbagosi férfi, aki ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt folytat eljárást a debreceni rendőrkaptányság.