Belföld

Meglopták a vakvezető kutyákat

Ellopták a csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskola nagyméretű fémkapuját, kerítését és az akadályok egy részét. A kár több millió forint.

Az őrizetlen, de zárt területről szerdára virradóra, feltehetően teherautóval tulajdoníthatta el több személy a fémből készült kerítéselemeket és a kutyák kiképzésére szolgáló akadályokat – mondta Vasteleki Péter, az iskola igazgatója. Azokat az elemeket, amelyek fémet tartalmaztak, és nem tudták ellopni, megrongálták, de elvitték például a kutyák kiképzésre szolgáló telefonfülke ajtaját is.

A kerítés 3,5 méter magas és 2 méter széles volt, és a fémeszközöket már csak súlyuk miatt is teherautóval kellett elszállítani. Korábban a kerítésből loptak már el részeket, azokat még tudták pótolni. A mostani hiányt már nem tudják fedezni, ugyanis a speciális eszközök pótlása, beszerzése több millió forint kiadást jelentene az iskola számára.

Anyagi okok miatt évente eddig is csak 16-20 vakvezető kutyát tudnak kiképezni, míg jelenleg 85 igényt kellene kielégíteniük. Ahhoz, hogy egy látássérült – akinek korábban nem volt vakvezető kutyája – munkába, iskolába járáshoz vagy egészségügyi problémái miatt kiképzett társhoz juthasson, több szempontból mérlegelve is 2-3 évet kell várnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik