Szombaton hajnalban találtak meg a Dráván három kenust, akik még pénteken este maradtak le csoportjuktól, keresésükre pedig horvát és magyar rendőrök indultak el még az éjszaka folyamán.
Egy horgásznak köszönheti az életét egy 18 éves fiú ikerpár, akiket szombaton hajnalban mentettek ki a Balatonból, miután még péntek este egy gumimatracon próbáltak meg átkelni Balatonboglárról az északi partra - mondta el Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
Vasvillával, vascsövekkel, botokkal és bozótvágó késekkel verekedett össze Szombathelyen egy nagyobb csapat férfi; a rendőrség csoportos garázdaság miatt öt ember előzetes letartóztatását kezdeményezte - tájékoztatott a Vas megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően augusztus 28-ra napolták el az elsőfokú ítélet kihirdetését a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróságon pénteken. Kulcsár Attila elsőrendű vádlott pedig nem kívánt élni az utolsó szó jogával.
Kulcsár Attila egy „bizonyítékgyárrá" változott - mondta Kerék Csaba másodrendű vádlott, aki az ügyészséget is vádolta az utolsó szó jogán a Fővárosi Bíróságon pénteken. Az ítélethirdetést augusztus 28-ra elnapolták.
Elfogták azokat a garázdákat, akik kedden késő este kövekkel dobálták meg egy székesfehérvári lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt; a hat fiatal őrizetben van - közölte a rendőrség.
Súlyos a sérülése annak az idős nőnek, akit csütörtökön délelőtt gázolt el a 18-as villamos a XI. kerületi Hengermalom úti megállóban - közölte a BKV fődiszpécsere.
A mentőautó a XIII. kerületben, a Dráva és a Hegedűs Gyula utca sarkán ütközött össze egy személyautóval - tudta meg a FigyelőNet az FN Tudósítótól (happyandi).
Hárman súlyosan megsérültek, amikor egy szlovák rendszámú személygépkocsi kedden éjszaka kirohant az M7-es autópályáról és felborult Siófok közelében, a Balatonendrédi felhajtónál.
Csőtörés következtében a kiáramló víz felnyomta az útburkolatot a Károly körúton, a Madách térnél csütörtök reggel. Jelenleg egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon.