Belföld: Baleset-bűnügy

A tulajdonos úgy döntött, hogy inkább bezáratja sarkadi üzletét, mint tovább tűrjön. A boltból a bevásárlókocsiknak a kilencven százalékát ellopták és volt olyan, hogy az ajtón dobálták ki a mosóport.
2009. 01. 31. 10:14
Súlyos sérülésekkel kórházba szállították azt a kerékpárost, akit egy személygépkocsi ütött el pénteken este Baja belterületén; mindkét járművezető ittas állapotban közlekedett. A kerékpárost súlyos fejsérüléssel és kartöréssel vitték a mentők a bajai kórházba – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Nyíkos Tamás hadnagy hozzátette: az ittasan gázoló gépkocsivezetőtől a helyszínen elvették a jogosítványát.
2009. 01. 30. 21:05
Egy ügyfélként a helyiségben tartózkodó nő megsebesült, de megfutamította azt a fegyveres postarablót, akit nem sokkal később elfogtak a Zala megyei Becsehelyen pénteken - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009. 01. 30. 18:16
Wertán Zsolt (KDNP) szerint a VI. kerületi önkormányzatnak akár 3-5 milliárd forintos kára is származhatott 2006 óta több száz ingatlaneladás kapcsán, ha nem helytállóak azok "a baráti értékbecslések", amelyek összességében 11 milliárd forintra taksálták az eladandó ingatlanokat.
2009. 01. 30. 14:59
Meglőtte felesége új élettársát egy férfi a Heves megyei Pétervásárán. A sérült férfit kórházba szállították, az elkövetőt őrizetbe vették.
2009. 01. 30. 12:25
Kutyatámadásban súlyosan megsérült egy hetefejércsei asszony, a nőt a vásárosnaményi kórházban ápolják. Az oltási bizonyítvánnyal rendelkező állatot eddig játékosnak ismerték.
2009. 01. 30. 11:19
Ismét megkísérelt kirabolni egy bankot Szombathelyen az a férfi, aki hétfőn még egyszerűen csak a pénz átadására szólította fel az alkalmazottakat, szerdán azonban már kést is vitt magával egy másik bankba annak érdekében, hogy pénzhez jusson.
2009. 01. 28. 17:29
Nagyüzem van a bankrablóknál - reggel pénzszállítót raboltak ki, majd egy Váci úti bankfiókot. Az elkövetőket keresi a rendőrség, a medinai posta kirablóit viszont már elfogták. Szakmai egyeztetésre hívta Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány a bankszövetséget és a bankok biztonságát felügyelő cégek képviselőit.
2009. 01. 28. 15:04
Szabadlábra helyezte a Globex egykori vezetőit, Postáné Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB), és ügyükben új bírósági eljárást rendelt el.
2009. 01. 28. 13:52
Az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást azzal a férfival szemben, aki hétfő délután Szombathelyen fegyver nélkül, csupán felszólítással próbált meg kirabolni egy bankot.
2009. 01. 27. 17:14
Szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt egy autó az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán kedden Balatonfenyves térségében, a 157-es kilométerszelvényben.
2009. 01. 27. 14:11
Olvasói sztorik