Csökkent tavaly a balesetek száma az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton 2010-hez képest, és javuló tendencia figyelhető meg az egyéb baleseti mutatóknál is.
Sorozatbaleset történt kedden délelőtt az 1-es főúton Kimle térségében. Az útról lesodródó terepjáró segítségére siető másik sofőrt elgázolták. Sérülései súlyosak.
Hétfőn, éjfél előtt egy nyergesvontató haladt a 45-ös főúton Szentes felől Kunszentmárton irányába, amikor a síkos úton megcsúszott és letért az útról.
Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett cserbenhagyásos balesetben az a férfi, akit egy személygépkocsi ütött el vasárnap este Budapesten a XVII. kerületben.
Feltehetően gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely - nem sokkal egymás után - vasárnap hajnalban, illetve reggel következett be az erdélyi Máramarossziget egyik éjszakai mulatóhelyén.
Tíz óra után pár perccel a csornai vasútállomáson a Sopron és Szombathelyről érkező szerelvények összekapcsolása közben történt a baleset. Három utast kórházba szállítottak.
Többen megsérültek, amikor tolatás közben összeütközött két vonat vasárnap délelőtt Csorna vasútállomásán - értesült az MTI az egyik szerelvény utasától.