Közélet

Robbanások egy máramarosszigeti szórakozóhelyen

Feltehetően gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely - nem sokkal egymás után - vasárnap hajnalban, illetve reggel következett be az erdélyi Máramarossziget egyik éjszakai mulatóhelyén: az elsőben fiatal lányok szereztek súlyos sérüléseket, a második robbanásban a helyszínelést végző rendőrök, tűzoltók, és a gáz- és áramszolgáltató vállalat alkalmazottai sebesültek meg.

Az Eufobia nevű szórakozóhelyen a romániai hírtelevíziók tudósításai szerint az első robbanás helyi idő szerint halnali egy órakor történt, amikor a női mosdóban egy lány cigarettára gyújtott. Ebben a robbanásban heten sérültek meg, valamennyien 16 és 23 év közötti lányok. Hat lány sérülései súlyosak, esetükben első-, másod-, és harmadfokú égési sebeket diagnosztizáltak. A robbanás hat súlyos sérültjét vasárnap reggel katonai repülővel szállították Bukarestbe az égési sebek kezelésére szakosodott sürgősségi kórházba.

A második robbanás vasárnap reggel – helyi idő szerint tíz órakor – következett be, a hatósági helyszínelés idején. Ebben egyes források szerint kilenc, más források szerint tíz ember sebesült meg, közöttük három rendőr, két tűzoltó, az áramszolgáltató és a gázszolgáltató cég képviselői, valamint egy közjegyző, aki a mulatóhely szomszédságában működtette irodáját. Az emaramures.ro hírportál értesülései szerint a második robbanás két áldozatának súlyos az állapota.

Raed Arafat, az Egészségügyi Minisztérium sürgősségi ellátásért felelős helyettes államtitkára elmondta, a második robbanás áldozataiért is katonai repülőt küldenek a Máramarosszigettől 66 kilométerre fekvő Nagybánya repülőterére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik