Kemény visszaeséssel indult az év a magyar autópiacon. Az elmúlt évhez képest további ötven százalékkal estek vissza az eladások, a két évvel korábbihoz képest pedig jó háromnegyedével.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gépjármű eredetiségvizsgálat év elején bevezetett szabályainak megváltoztatását kéri az igazságügyi és a közlekedési minisztertől.
Összesen 8300 munkahelyet szüntet meg az amerikai General Motors autógyár Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a vállalat kénytelen volt fájdalmas döntéseket hozni, miután "szembesült a szűkülő autópiac realitásaival".
Hetven útszakaszt újít fel a főváros az idén - ismertette az elhangzottakat a városháza kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián beszámolt arról is, idén már megszűnt a beruházásokhoz igényelhető állami pályázat.
A hétvége baleseti „abszurdja” volt, hogy egy 84 éves öregúr 22 kilométeren keresztül hajtott szemben a forgalommal az M5-ös autópályán. A manőver sajnos halálos karambollal végződött; egy bolgár kamionnal szemből találkozott. Mennyire veszélyesek a nyugdíjas pilóták?
Az autógyárak új modellek garmadával próbálnak a felszínen maradi. Az előzetesek szerint minden eddigi rekordot megdöntve közel 160 új modell jelenik meg idén. Lássuk kategóriánként.
A drasztikus magyar benzináremelés ellenére továbbra is Szlovákiából járnak Magyarországra tankolni, hiszen ott 1,40 euróért árulják az üzemanyag literjét, s így az itteni benzin 320 forintért még mindig olcsóbb.
Jó ideje már nem az autónk súlya, hanem teljesítménye után kell gépjárműadót fizetnünk. Akinek nagyon erős autója van, az külön "büntetőadót" fizet januártól, az "egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adónak" köszönhetően. Számoljon velünk, mennyit!