autó-motor

A Japán Nagydíjon Sebastian Vettel senkitől sem zavartatva aratott rajt-cél győzelmet, a kis német ezzel felzárkózott a bajnoki küzdelemben. A dobogó a rajsorrendet másolta: a második Jarno Trulli, a harmadik Lewis Hamilton lett.
2009. 10. 04. 09:20
Több baleset is történt a Japán Nagydíj szombati időmérőjén. Jaime Alguersuari és Timo Glock nyílegyenesen hajtott bele a gumifalva, de Heikki Kovalainen is „eldobta" az autóját. Az első rajthelyet végül Sebastian Vettel szerezte meg.
2009. 10. 03. 09:48
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája azzal vádolta meg a Renault-istállót és annak korábbi versenyzőjét, Nelson Piquet, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon okozott szándékos balesettel megfosztotta őt az egyéni világbajnoki címtől.
2009. 10. 02. 16:00
Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-ben világbajnok pilótája akár el is hagyhatja jövőre a Forma-1-et, miután szerdán kiderült, hogy a spanyol Fernando Alonso váltja őt 2010-ben a tűzpiros autó volánja mögött.
2009. 10. 01. 16:44
Hivatalosan is bejelentette a Forma-1-es Ferrari-istálló, hogy a szezon végén Kimi Räikkönen távozik a csapattól, helyét pedig Fernando Alonso veszi át. A finn pilóta feltehetően visszatér a McLaren-Mercedeshez.
2009. 09. 30. 16:23
A Toyota Forma-1-es jövője már az idény kezdete óta bizonytalan, az elmúlt néhány hónapban pedig csak erősödtek a spekulációk. A hétvégi hazai verseny, a Japán Nagydíj előtt a csapatfőnök elismerte: nem biztos a folytatás.
2009. 09. 30. 14:00
Német sajtóértesülés szerint a Ferrari még a héten bejelenti, hogy Fernando Alonso 2010-től náluk versenyez. A McLarennél eközben - természetesen tisztán elméleti jelleggel - azt fejtegetik, hogy jól tudnák kezelni Kimi Räikkönent, ha újra náluk versenyezne a finn.
2009. 09. 28. 13:57
Lewis Hamilton tökéletes versenyzéssel nyerte a lassan csordogáló Szingapúri Nagydíjat. Rosberg és Vettel szenvedett, a dobogóra a világbajnok mellett a toyotás Timo Glock és Fernando Alonso állhatott. A németekkel mindig történt valami a versenyen.
2009. 09. 27. 16:59
A Szingapúri Nagydíj végeredményét az autóját a falnak vezető Rubens Barrichello döntötte el, a brazil balesete miatt az utolsó gyors körök odavesztek. Az élről Lewis Hamilton indul holnap, mellőle Sebastian Vettel, mögüle Nico Rosberg rajtolhat.
2009. 09. 26. 17:44
Pat Symonds, a Renault korábbi főmérnöke szerint a brazil Nelson Piquet Jr. találta ki a tavalyi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon elkövetett szándékos balesetet, amellyel elősegítette csapattársa, Fernando Alonso győzelmét.
2009. 09. 23. 20:51
Az FIA egyik vezető tisztviselője azt állítja, hogy a Renault bundaügye és az érte járó büntetés már a tárgyalás előtt eldőlt. Nem akarták, hogy a gyártó távozzon a Forma-1-ből.
2009. 09. 23. 17:08
A Forma-1-es csapatok panaszkodtak, mert a Mercedes jelentős erőfölénybe került a többi erőforráshoz képest. A fejlesztési tilalom ideiglenes feloldását kérték, az FIA meghökkentő megoldással állt elő.
2009. 09. 22. 15:55
A Nemzetközi Automobil Szövetség felfüggesztett kizárással büntette a Renault-csapatot a tavalyi szingapúri összeesküvés miatt. Az érintett mérnököt öt évre, Flavio Briatorét pedig örökre kitiltották minden FIA-rendezvényről. Piquet-nek nem esett baja, Alonsót tisztázták.
2009. 09. 21. 14:49
Olvasói sztorik