Élet-Stílus

Kubica ülhet Alonso helyére

Fernando Alonso szívesen látná utódjaként Robert Kubicát a Renault-nál. A lengyel még nem döntött.

Miután hivatalossá vált Fernando Alonso távozása a Renault-tól, a csapatnak pótlás után kell néznie. Amióta felmerült a spanyol távozása, és főképp a BMW kilépésének bejelentése óta a legvalószínűbb utód Robert Kubica, és Alonso is örülne neki, ha a lengyel váltaná.

“Ő az egyik legjobb barátom és az egyik legjobb versenyző. Ha van rá lehetőség, én mindenképpen őt ajánlom a Renault-nak!” – mondta Suzukában a jövőre már ferraris spanyol.

Kubica ülhet Alonso helyére 1

A Renault már bejelentette, hogy a jövő héten nevezi meg Alonso utódját, így természetesen a lengyel sem kerülhette el a francia csapatra vonatkozó kérdéseket. Kubica azonban egyelőre nem biztos benne, hogy a Renault lesz-e a legjobb választás. “Igen is, meg nem is. Folynak a tárgyalások, de még nincs végső döntés” – mondta.

Ha a Renault még nem is tűnik biztosnak, az nagyon valószínű, hogy az új befektetőt talált Saubernél akkor sem marad Kubica, ha a csapat indulhat jövőre. Nem vette jó néven, hogy 2008-ban nem küzdhetett végig a bajnoki címért.

“Azt gondolom és remélem, hogy a jövő évi csapatomnál nem kell majd erősködnöm, hogy a bajnoki címért harcolhassak. A jövendő csapatom tudni fogja, mit kell tenni, nem hiszem, hogy győzködnöm kell majd őket” – vágott egyet a lengyel a BMW Sauber felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik