autó
Nem panaszkodhat tavalyi évére a Magyar Suzuki. 2007-ben 232 480 gépjárművet gyártottak, szemben a 2006-os 163 963 darabbal, ami 41,8 százalékos növekedést jelent.
2008. 05. 23. 16:41
Pertársaság alakult azzal a céllal, hogy az Il Ferro autóhitelezéssel foglalkozó társaság csődje után pénzhez juthassanak az ügy károsultjai. A pertársaság jelenleg körülbelül százötven tagból áll, de a károsultak száma elérheti a nyolcezret is.
2008. 05. 23. 14:27
Fokozott közúti ellenőrzés kezdődött a pénteki napon Budapesten az összes bevezető és kivezető úton - mondta az InfoRádiónak Kázsmér Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság forgalom-felügyeleti osztályának vezetője.
2008. 05. 23. 14:04
Jelentősen nőtt a közutakon elkövetett lopások száma január és május között a korábbi évek azonos időszakait tekintve. Míg 2006-ban 80, 2007-ben pedig 46 lopást regisztráltak közutakon, addig ez év május közepéig ez a szám elérte a 126-ot.
2008. 05. 23. 13:36
Egyre felkészültebbek és öntudatosabbak az ügyfelek - halljuk az autóértékesítőktől, de sokan még mindig csak annyit tesznek meg, hogy több helyről kérnek árajánlatot. Pedig vannak tuti tippek, amelyekkel kímélhetjük a zsebünket.
2008. 05. 23. 11:12
Szerencsére az idei évben még nem volt olyan baleset a korábban halálútként is emlegetett M0-son, amelyben valaki életét vesztette volna. A leghalálosabb autópályánk 2008-ban eddig az M1-es.
2008. 05. 22. 11:24
Nem szeretné a hatodik piros vagy metálszürke Swifthez kitolni a bevásárlókocsit? Aki szerint a Suzuki árából nem kapni más vonzó kisautót, annak mutatunk néhány ellenpéldát 2,5 millió körül.
2008. 05. 21. 16:45
Mintegy két hónapra, június 16-tól augusztus 20-ig, egyszerre lesz lezárva a budai alsó és a felső rakpart a 4-es metró Gellért téri állomásához kapcsolódó lejtakna építése miatt.
2008. 05. 20. 12:51
Különösen jól sikerült az április az európai újautó-eladásokban. A Volkswagen márka és a Golf típus is remekelt.
2008. 05. 20. 09:58
Debrecenben április végéig 139 gépkocsit törtek fel, 35-ből GPS navigációs berendezést vittek el. A statisztikák szerint a tolvajokat még a navigátor tartója is autófeltörésre csábítja.
2008. 05. 19. 16:43
Nagyobb, szebb és tágasabb lett a Citroën főleg áruszállításra termett, de népesebb családoknak is bevált típusa a Berlingo.
2008. 05. 19. 14:12
Szerdán a benzin újabb két forinttal, a gázolaj pedig négy forinttal drágul.
2008. 05. 19. 13:50
Meghalt a sofőr abban a személyautóban, amely hétfő délelőtt kamionnal ütközött a 7-es főút Zala megyei szakaszán, a személyautó kigyulladt. A helyszíni vizsgálatok után a rendőrség közölte, a férfi nem a tűz miatt halt meg.
2008. 05. 19. 10:09
A magas nyersanyagárak és az éleződő verseny stratégiai szövetségben készteti együttműködésre a Magyarországon is jelen levő japán Bridgestone és a rivális Toyo Tire & Rubber gumiabroncsgyártókat.
2008. 05. 16. 13:46
Mindig is vadásztam a buszöbölben parkoló bunkó autósokra. Sajnos mire a busz be tudott állni a megállóba, ők már odébb álltak, így lefényképezni
2008. 05. 16. 13:01
Egymilliárd forint körüli összegbe kerül majd Budapesten az a traffipaxos sebességmérő rendszer, amellyel a fővárosi önkormányzat is kivenné részét a gyorshajtók elleni küzdelemből.
2008. 05. 15. 17:32
5 879 000 forintba kerül majd a legolcsóbb új Skoda Superb. A cseh limuzinhoz 105 és 260 lóerő közötti motorok közül lehet választani.
2008. 05. 15. 16:35
Lóerő, nyomaték, futómű, gyorsulás. Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyeke a legtöbb nő gyárilag immunis. De ha a vezetési élmény kifejezés hatástalan, akkor mivel lehet megfogni a női autóvásárlókat?
2008. 05. 15. 09:21
Mindig is tudtam, hogy a BKV mindenkinek megadja az esélyt. Szellemileg visszamaradott, hajléktalan embereket biztonsági őrként, rokkantakat pedig
2008. 05. 15. 08:11
Medvéknek építenek felüljárót a most épülő D47-es autópályán az észak-morvaországi Ostravánál. A félmilliárd koronás, azaz ötmilliárd forintos beruházás megvalósításától az sem tartja vissza a sztrádaépítőket, hogy a régióban már egy évszázada senki nem látott medvét.
2008. 05. 14. 14:54
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 8 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 5 forinttal emeli csütörtökön a Mol, így mindkét üzemenyag ára történelmi csúcsot ér el.
2008. 05. 13. 14:44
Ismét megtartották pünkösdi autóvadászatukat a civil gépkocsivadászok. Egy-egy ilyen akció eredményessége önmagáért beszél, csak a mostani hétvégén 128 problémás autót találtak.
2008. 05. 13. 14:01
Két súlyos baleset történt egymástól öt kilométerre az M5-ös autópályán: mindkét helyszínen három teherautó karambolozott, egy személyt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
2008. 05. 13. 13:43