Vagyon elleni bűncselekmények gyanúját is megalapozhatják azok az adatok, amelyeket az orosz államadósság lebontása ügyében indított nyomozás tárt fel - olvasható a Népszabadságban.
"Szokatlan és meglepő megoldásokat javasolt országértékelő beszédében Medgyessy Péter, de mivel egy miniszterelnök tette, ezért érdemes elgondolkodni rajta" - mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlament folyosóján újságíróknak, a kormányfő beszédét követően.
A várakozásoknak megfelelően öt nemzetközi pályázó van a hét bulgáriai áramszolgáltató privatizációjára, a pályázatokat most hétfőig bezárólag kellett beadni. A hétfői jelentés szerint az olasz Enel, a német E.ON, a cseh CEZ, a görög állami villamosipari vállalat, valamint az osztrák EVN.
Jövő heti ülésén tárgyalja a Magyar Rádió - ez évre 1,6 milliárdos megszorítással számoló - üzleti tervét a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriuma - közölte Szadai Károly, a grémium elnöke hétfőn.
Hat százalék feletti magyarországi januári inflációt és rövid távon változatlan, sőt esetleg tovább emelkedő jegybanki alapkamatot jósoltak az inflációs adat közzététele előtt vezető londoni befektetési házak.
Az uniós csatlakozást követően a hazai önkormányzatoknak is el kell látniuk a tagállamoktól elvárt elektronikus közigazgatási feladatokat. Az elmúlt hetekben több pályázatot is kiírtak az önkormányzati fejlesztések támogatására.
Új gondolatot, a gazdasági válságkezelés új elemeit hiányolják Medgyessy Péter hétfői, évértékelő beszédéből a FigyelőNet által megkérdezett politológusok. Úgy vélekednek, a beszéd második, politikai javaslatokkal tűzdelt része veszélyes üzeneteket hordozott, egyben bizonyította a miniszterelnök politikai alkalmatlanságát.
A tavalyihoz hasonló 14 milliárd forintos árbevételt tervez idén a Mol-Chem Kft-ből menedzser kivásárlással alakult, ezévtől Novochem Kft. néven működő kereskedelmi társaság - jelentette be a hétfői partner találkozón Patak Péter, a régi-új ügyvezető.
A világ egyik vezető bankja, a brit HSBC és a brit pénzügyi dolgozók szakszervezete megállapodott a bank mintegy 4 ezer munkahelye külföldre helyezésének feltételeiről.
A Parmalat hitelezői arra számítanak, hogy tulajdonhoz fognak jutni a csődbe jutott olasz tejipari konszernben adósságot-részvényért csereügylet keretében. A hitelezők ellenzik a társaság felszámolását.
Medgyessy Péter miniszterelnök évértékelő beszédében új elképzelést vázolt az Európai Parlamentbe delegált képviselők listájáról. Medgyessy közös listát állítana a jobboldallal, és az így szerzett mandátumokon fele-fele arányban osztozna a kormány és az ellenzék.
A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság az előzetes adatok szerint 124 millió forint eredménnyel zárta a múlt évet, ami jelentősen meghaladja az előző évi eredményét, és az idei évre előirányzottat is - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
A Diákhitel Rt. (DK) 76 millió forint veszteséget könyvelt el 2003-ban az előző évi 126 millió forint adózás előtti nyereséggel szemben - tartalmazza a társaság gyorsjelentése.
2003-ban a Pannon GSM 8 százalékkal 170,5 milliárd Ft-ra növekvő árbevétel mellett a 2002-es 29,5 milliárd Ft-ról 30,3 milliárd Ft-ra emelkedő üzemi eredményt és 7 százalékkal 61 milliárd Ft-ra növekvő EBITDA-t ért el konszolidált adatok szerint - jelentette be Kocsis Gábor pénzügyi vezérigazgató helyettes a társaság hétfői sajtótájékoztatóján.
A Budapest Bank csoport (BB) a magyar számviteli szabályok szerinti, nem konszolidált adatok szerint a 2002. évi 7,760 milliárd forinttal szemben tavaly 10,757 milliárd forint adózás előtti profitot ért el, 39 százalékkal többet az előző évinél - tartalmazza a bank gyorsjelentése.
Osztrák és német állampolgárok vásárolták a legtöbb ingatlant Horvátországban tavaly januártól november végéig, összesen 2372-t - idézte a Slobodna Dalmacija horvát napilap hétfőn a külügyminisztérium adatait.
Budapesten 2003. december 31-én 8,1 százalékkal több, 269 ezer gazdasági szervezet működött, Pest megyében a működő gazdasági szervezetek száma 104 ezer volt, 10 százalékkal több, mint az év elején - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapesti és Pest megyei Igazgatósága hétfőn.
Medgyessy Péter miniszterelnök közvetlen köztársasági elnökválasztást akar, és közös európai listát szeretne, mind a négy parlamenti pártot összevonva. A kormányfő szerint három évvel meg kell hosszabbítani a magyarok átlagos élettartamát 2010-ig. Az MDF nem akar közös listát, az SZDSZ a közvetlen elnökválasztást ellenzi. Minden párt egyetért viszont a parlament létszámcsökkentésével.