archívum

[FN, MTI-Eco] Az első félévben 171.500 ügy érkezett a cégbíróságokra, 46 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában - tájékoztatta az MTI-ECO-t Lizák Tibor, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) bírósági igazgatási főosztályának helyettes vezetője. Ugyanakkor, a 121 cégbíró, éves összevetésben 38 százalékkal több, összesen 177 ezer ügyet fejezett be. A teljesítmény-javulás markáns jelzőszáma: mindössze 3 ügyben lépték túl a bt. é
2002. 08. 16. 18:17
[FN, MTI-Eco] Jóváhagyta a Dunaferr csoport rövidtávú finanszírozási problémáinak megoldására készített előterjesztést, s elrendelte annak végrehajtását a társaság igazgatósága pénteki ülésén - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.Az igazgatóság tudomásul vette a társaságcsoport 2002. első félévi üzletmenetéről, vagyoni és pénzügyi helyzetéről szóló előterjesztést. Ennek ismeretében pedig jóváhagyta a Dunaferr csoport rövidtávú finanszíroz
2002. 08. 16. 17:33
[FN, MTI-Eco] A Világbank pénteken 450 millió dollár kölcsönt utalt ki Törökországnak. Ez a pénzügyi és az állami szektor reformjára szánt 1,35 milliárd dolláros Világbank-keret második adagja. Törökország az 1945 óta legsúlyosabb gazdasági válságából igyekszik kilábalni, a nemzetközi pénzintézetek több mint 30 milliárd dolláros segítségével. Az összegeket a tavaly februári török pénzügyi összeomlás után utalták ki vagy ígérték meg a hitelezők.
2002. 08. 16. 17:04
A rendszerváltozás óta hivatalba lépett kormányok egyre több minisztere és politikai államtitkára járul hozzá ahhoz, hogy a Mécs Imre által vezetett, a demokratikus kabinetek tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság nyilvánosságra hozza a velük kapcsolatban keletkezett adatokat.
2002. 08. 16. 16:15
[FN, MTI-Eco] Az olasz pénzügyőrség az év első hét hónapjában több mint négyezer adócsalót leplezett le, szeptembertől pedig nagyszabású, összehangolt hadműveletet készül végrehajtani további négyezerötszáz, számára gyanús gazdasági szereplő ellen. A terstület illetékesei a januártól júliusig terjedő időszakban 2891 új (vagyis az adóhatóság számára eddig teljesen ismeretlen) adócsalót lepleztek le, ők valamivel több minnt 2 milliárd eurót kite
2002. 08. 16. 15:51
[FN, MTI-Eco] Júliusban átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Az élelmiszerek és az energiahordozók nélkül számolt maginfláció 0,2 százalékos volt. Az előzetes elemzői konszenzus 0,2 százalékos átfogó és szintén 0,2 százalékos maginflációt jelzett a múlt hónapra. Júniusban a havi infláció 0,1 százalékos, a maginfláció is 0,1 százalékos volt az Egyesült államokban, előzetes adat szerint.
2002. 08. 16. 15:29
[FN, MTI] Augusztus 16-án elvágták a Matáv egyik optikai kábelét a Bartók Béla úti felújítás munkálatai során. Ennek következtében zavarok álltak be egyes - főleg közületi - előfizetők távközlési ellátásában Dél-Budán, elsősorban a Móricz Zsigmond körtértől délre eső, Duna felőli területen. A Matáv közleményben jelezte, hogy szakemberei dolgoznak a hiba elhárításán, amit a késő délutáni órákra várhatóan befejeznek.
2002. 08. 16. 14:48
A közép-kelet-európai árvíz mérhetetlen károkat okozott több országban. Adakozók szép számmal jelentkeznek, de egyelőre nem tudni pontosan, ki hogyan fedezi az újjáépítés teljes költségét.
2002. 08. 16. 14:15
[FN, MTI-Eco] November 30-ig felfüggesztette és összesen 3,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a felügyelet a Victoria-Volksbanken Életbiztosító Rt.-t és a Victoria-Volksbanken Biztosítót Rt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - tette közzé a felügyelet a Magyar Tőkepiacban. A határozat szerint a felügyelet kezdeményezi mindkét biztosító első számú vezetőjének, vezető jogtanácsosának, számviteli rendért felelős vezetőj
2002. 08. 16. 13:59
[FN, MTI] Péntek hajnal óta ismét két adás hallható egyszerre a Pannon Rádió frekvenciáján, az üzemeltető Gidó Média Kft. és a kizárás alatt álló kisebbségi tulajdonos Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány is sugároz a 99,5 MHz-es hullámhosszon. Győri Béla, a Bocskai Szabadegyetem Alapítvány kurátora pénteken elmondta, hogy tudomásuk szerint Angyalföldön, a Józsefvárosban és Óbudán a Gidó Média adása, az I., az V., a VI., a VII., a XII. kerü
2002. 08. 16. 13:31
[FN] Felbecsülhetetlenek az Európában dúl árvízek kárértékei, mivel nem csak a tönkrement ingatlanokról és egyb értékekről van szó, hanem további probléma az is, hogy a legtöbb tulajdonosnak nincsen vízkárra kiterjedő biztosítása. Így a költségeket maguk a károsultak kénytelenek viselni. A Német Biztosítási Szövetség adatai szerint a német ingatlantulajdonosoknak csupán 9 százaléka rendelkezik az árvíz esetén is fizető biztosítással.
2002. 08. 16. 12:59
Lassan véget érnek az idei nyár fesztivál programjai: a hagyomány szerint augusztus 20. után csöndesebb időszak következik a programkínálatban, ami érthetően egybeesik azzal, hogy a kőszínházakban elkezdődnek az őszi bemutatók próbái.
2002. 08. 16. 12:56
[FN, origo] Bár még nem érte el a legmagasabb szintet a Duna a Szigetközben, így is 40 centiméterrel meghaladta Nagybajcsnál a vízmagasság az 1965-ben mért rekordot. A fővárosban és a Budapest fölötti Duna-szakaszon 30 településen védekeznek a gátak mentén. Nagy erőkkel dolgoznak a Margitszigeten, ahol 5 kilométeres védőgátat kell építeni. Éjjel is dolgoztak Szentendrén és Visegrádnál. Vácon a rabok is segédkeztek a gátaknál.
2002. 08. 16. 12:17
[FN, MTI-Eco] Idegenforgalmi szempontból sem július, sem augusztus nem lesz jó, de a szakértői becslések szerint az őszi hónapok pozitív korrekciót hozhatnak - mondta Budai Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: szeptemberben rendezik Budapesten a nemzetközi diabetes kongresszust, amelyre mintegy 12 ezer résztvevőt várnak. A Központi Statisztikai Hivatal adat
2002. 08. 16. 12:02
[FN, origo] Miközben továbbra sem szerzett diplomát a kormányszóvivő, az Országgyűlés hivatalos honlapja szerint kettő is van neki. Noha nincs a kormányszóvivőnek diplomája, a Magyar Országgyűlés hivatalos honlapja a képviselőnek két egyetemi diplomájáról tesz említést. Az origo kérdésére Gál J. Zoltán nem tudott magyarázattal szolgálni, hogyan fordulhatott elő, hogy a valósággal összhangba nem hozható tények jelentek meg róla. Ígérte, utánanéz.
2002. 08. 16. 11:41
[FN, MTI] Egy volt magas rangú tálib vezető szerint Oszama bin Laden rendelte el Ahmed Sah Maszudnak, az afganisztáni Északi Szövetség parancsnokának meggyilkolását még a tavaly szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadásokat megelőzően. Ahmad Sah Maszuddal, a szovjet hadsereg ellen vívott honvédő háború egykori hősével, akit katonai sikereinek helyszínéről a Pandzsír-völgy oroszlánjaként emleget az afganisztáni nép, múlt év szeptember
2002. 08. 16. 11:31
[FN, MTI] Tovább csökkent, és ezzel az eddigi legalacsonyabb szintet érte el Ariel Saron izraeli miniszterelnök népszerűsége az izraeli lakosság körében - mutatta ki egy közvélemény-kutatási felmérés, amelyet pénteken a Maariv napilap hozott nyilvánosságra. Saron miniszterelnöki tevékenységével kapcsolatban a megkérdezettek 46 százaléka fejezte ki megelégedettségét, míg 42 százalék bizalmatlanságának adott hangot. A megkérdezett izraeli polgárok
2002. 08. 16. 11:22
[FN, EI] A következő öt-tíz évben 5-10 milliárd forintba kerülhet a PB-gáz hazai forgalmazóinak a palackok szelepeinek az uniós elvárások és a legkorszerűbb biztonsági szempontok szerinti cseréje. A jövőre induló program költségei vélhetőleg beépülnek az árakba. Ez évente közel egymillió PB-gázpalackot érint, és szelepenként 800-1000 forintba kerül, munkadíjjal. Még kérdés, hogy a szelepcserét végző Magyar PB Gázipari Egyesület egyetlen típust vá
2002. 08. 16. 10:59
[FN, euro.hu] A britek közel felének fogalma sincs arról, hogy egy font hány eurót ér - derül ki az FX Currency Services felméréséből. A kutatás eredménye azt mutatja: az euró bevezetését tervező londoni kormánynak még bőven van mit tennie a közös európai valuta népszerűsítésével kapcsolatban. A kutatás szerint a britek 47 százaléka nincs tisztában az euró értékével. Az árfolyamot nem ismerő megkérdezettek átlagolt becslése szerint egy font több
2002. 08. 16. 10:40
[FN] A háztartások inflációszűrt pénzügyi megtakarítása júliusban 8,7 milliárd forinttal csökkent az egy hónappal korábbihoz képest - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatok alapján pénteken. A háztartások nettó finanszírozási képessége az év hetedik hónapjában a 16,6 milliárd forint kamatokba foglalt inflációs kompenzációval együtt 7,9 milliárd forint volt. A júliusi árfolyamváltozások miatt a háztartások 1,3 milliárd forint átért
2002. 08. 16. 10:27
Olvasói sztorik