[FN, MTI-Eco] Az olasz pénzügyőrség az év első hét hónapjában több mint négyezer adócsalót leplezett le, szeptembertől pedig nagyszabású,
összehangolt hadműveletet készül végrehajtani további négyezerötszáz, számára gyanús gazdasági szereplő ellen. A terstület illetékesei a januártól júliusig terjedő
időszakban 2891 új (vagyis az adóhatóság számára eddig teljesen ismeretlen) adócsalót lepleztek le, ők valamivel több minnt 2 milliárd eurót kitevő adóalapot rejtettek el az állam szeme elől. Ezen kívül 1118 további adózónál fedeztek fel eltitkolt jövedelmet,
összesen 1,616 milliárd euró értékben. Szeptembertől újabb offenzívára készül az adóhatóság, hogy felgöngyölítse a látószögébe került 4500 gazdasági szereplőt. A megvizsgálandók között elsősorban egyéni vállalkozók, kis- és középvállalatok állnak, akárcsak vélhetően nem kis jövedelmet besöprő magánszemélyek. A pénzügyi kutakodás kiterjed a cégekre és a művészekre éppúgy, mint a labdarúgókra és a szabadfoglalkozásúakra,
a lakásukat kiadó háztulajdonosokra. célkeresztbe kerülnek mindazok a cégek, amelyek jogosulatlanul éltek a törvény által biztosított adókedvezményekkel, vagy amelyek illegálisan külföldre menekítették tőkéjük egy részét.
Ajánlott videó
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 15:19 Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait
- 09:27 Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia
- 14:57 Eltűntként keresik Nagy Enikőt, az X-Faktor 15 éves versenyzőjét
- 11:33 Leállás jön az azonnali fizetésben több nagy banknál
- 12:26 Felfüggesztették az egzotikus vadakra vadászó tiszás képviselőt
- 09:41 Kiderült, kik lettek az NVVH elnökhelyettes-jelöltjei
- 09:10 Sztárban Sztár: újabb kiesőt hozott a vasárnapi adás
- 08:54 Vádat emeltek egy gyáli nővel szemben, aki akkorát ütött a nevelt fiára vágódeszkával, hogy az három darabra tört rajta
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 08:33 Magyar Péter a fideszesek október 23-i rendezvényéről: „Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
