archívum

Hatan támogatták Baló Györgyöt ma délelőtt a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagjai közül, így ő az egyetlen jelölt, akiről szavazhat a társadalmi kurátorokkal kiegészült teljes kuratórium ma délután . Az MTI közleménye szerint Friderikusz Sándor műsorvezető négy szavazatot kapott, Siklósi Beatrix, az m1 A hét című műsorának korábbi főszerkesztője szintén négyet. Mivel a testületnek kilenc tagja van, és a médiatörvény sze
2002. 09. 30. 11:39
[FN] Az ENSZ fegyverzetellenőrei és egy iraki delegáció tagjai ma Bécsben találkoznak, hogy megbeszéljék az ellenőrzés részleteit. "Nem fogunk tárgyalni! A követeléseinket egyszerűen az asztalra tesszük."- jelentette ki Melissa Fleming, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársa a két napos találkozó előtt. A találkozón minden részletben meg kell egyezniük a tagoknak, a technikai kérdésekről, az ellenőrök szállásáról és vízumáról egyaránt tárg
2002. 09. 30. 11:37
[MTI-Eco] Takarékossági csomagot tervez, bizonyos kedvezmények törlését fontolgatja Hans Eichel német pénzügyminiszter, hogy jövőre megtakarítson 10 milliárd eurót. Konkrét javaslatokkal a szociáldemokraták és a zöldek hétfői koalíciós tárgyalásain akar előállni, a tárgyalások újabb fordulóját estére tűzték ki. A pénzügyminiszter minderről a Süddeutsche Zeitung hétfői számában számolt be. Egyúttal jelezte, hogy 2003-tól 2006-ig csak évi 1,5 szá
2002. 09. 30. 11:13
[euro.hu] A francia alkotmányozó tanács volt tagja, Robert Badinter a hétvégén a Le Monde francia napilapban ismertette 84 cikkelyt tartalmazó Európai Alkotmány-tervezetét. Robert Badinter jelenleg a francia szenátus szocialista tagja és az EU jövőjével foglalkozó Konventben is képviseli nemzetét. A tervezet szerint az Európai Unió továbbra sem alakulna át közös szövetségi állammá, Európai Föderációvá, az unió alapértékeihez tartozó nemzeti szuve
2002. 09. 30. 10:52
[BruxInfo] Hétfőn lép életbe az új, dohánytermékekre vonatkozó uniós direktíva. A szigorú rendelkezés értelmében január 1-től az EU-ban forgalmazott cigarettákban szálanként nem lehet több 10 mg szuroknál, 1 mg nikotinnál és 10 mg szénmonoxidnál. A dobozon szerepelnie kell a feliratnak, hogy “A dohányzás öl” vagy hogy “A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét”, [...]
2002. 09. 30. 10:37
[MTI-Eco] Csökkenő részvényárakra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. A külföldi piacok továbbra is pesszimisták, így a főbb európai tőzsdéken esésre van kilátás a reggeli nyitás alapján - mondta Kaposi Zsolt, az OTP Bank Rt. szakértője. Az elemző arra számít, hogy a budapesti börze, az elmúlt hetekben megszokott módon, csak moderáltan fogja követni a nemzetközi piacokat, ezért csak kisebb csökkenést vár a magyar
2002. 09. 30. 10:35
[BruxInfo] A szankciók elhalasztását javasolta a tagállamoknak az Európai Bizottság az amerikai acélvámok miatt kirobbant kereskedelmi háborúban csütörtökön. A márciusban bevezetett, és az EU által illegálisnak tekintett amerikai védőintézkedésekre válaszul az unió 378 millió euró értékben helyezett kilátásba ellenvámokat, szeptember 30-tól. Pascal Lamy kereskedelmi biztos szerint bölcsebb volna megvárni a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntés
2002. 09. 30. 10:21
[BruxInfo] Élesen kritizálta az új francia költségvetési tervezetet az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja. Pedro Solbes szerint aggodalomra ad okot, hogy Párizs tervei szerint a büdzsé még 2006-ban sem lesz egyensúlyban, noha a Bizottság épp most hajolt meg a tagállami nyomás előtt és 2004-ről 2006-ra helyezte át azt a határidőt, amikorra valamennyi országnak fel kell számolnia költségvetési hiányát. Ráadásul a következő évi franc
2002. 09. 30. 10:16
[MTI-Eco] Az ipari termelői árak augusztusban egy százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérten nem változtak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az ipari termelői árak júliusban átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek a tavaly júliusihoz képest, és 0,2 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt. Tavaly augusztusban az ipar termelői árai 0,1 százalékkal nőttek júliushoz képest és 3,3 százalékkal hala
2002. 09. 30. 10:14
[NOL] Végleges, egyelőre még nem hivatalos eredmények szerint a vasárnapi szerbiai elnökválasztás első fordulóját Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő nyerte a voksok 31,2 százalékával. A választást megfigyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) elnevezésű szervezet szerint a második helyen Miroljub Labusz külgazdasági kapcsolatokért felelős szövetségi miniszterelnök-helyettes végzett a voksok 27,7 százalékával. Vojiszlav Se
2002. 09. 30. 10:09
[MTI-Eco] Nyíltan bírálta a japán kormányt az amerikai pénzügyminiszter a szerinte távolról sem elégséges tokiói növekedésösztönző törekvések miatt. Paul O,Neill a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek hétvégi washingtoni találkozója utáni szombati sajtóértekezletén csalódással szólt arról, hogy a japán kormány jóval 3 százalék alatti gazdasági növekedést tervez, jóllehet szerinte Tokiónak legalább ilyen mé
2002. 09. 30. 10:01
A világ hét leggazdagabb ipari államának pénzügyminiszterei és jegybanki elnökei úgy vélik, hogy a megmaradó kockázatok ellenére az egyeztetett fellépés megóvhatja a még zsenge világgazdasági fellendülést a megtorpanástól ez derült ki a legfejlettebb államokatés Oroszországot tömörítő G7 illetékeseinek hét végi találkozóján. A rendezvény idén sem volt mentes a zavargásoktól, több m
2002. 09. 30. 09:46
Továbbra sincs egyetértés az uniós tagállamok között abban, hogy az új tagok milyen pénzügyi támogatásra tarthatnak majd igényt. Egyelőre az a bizottsági előterjesztés sem élvez többségi támogatást, amely garantálná, hogy a belépés évében valamennyi frissen csatlakozó ország többet kapjon a közös kasszából, mint azt megelőzően. Az Európai Unió külügyminisztereinek ma kezdődő kétnapo
2002. 09. 30. 09:36
[BruxInfo] Az Európai Parlament szerint az Egyesült Államokkal az amerikai állampolgárok büntetlenségéről kötött kétoldalú megállapodások ratifikálása összeegyeztethetetlen az uniós tagsággal. A figyelmeztetés címzettjei a jelenlegi tagállamok mellett az USA-val már ilyen egyezményt aláíró Románia és más, esetleg hasonló lépésre készülő tagjelölt országok. Az Európai Parlament Nemzetközi Büntetőbíróságról (ICC) elfogadott határozata szerint a R
2002. 09. 30. 09:32
[MTI-Eco] A Manchester United, a tőzsdei szereplésben úttörő angol futballklub 48 százalékos profitnövekedést jelentett hétfőn, elsősorban játékosok eladásából. A játékosok javadalmazása közben meredeken nőtt, de még sikerült azt a bevétel 50 százaléka alatt tartani. A Manchester United adó előtti nyeresége 32,3 millió font volt a júliussal zárult üzleti évében, meghaladva a 31,5 millió fontos elemzői előrejelzés-átlagot. A csapat három évig volt
2002. 09. 30. 09:28
A Magyar Televízióban ma eldőlhet, lesz-e új elnöke a köztévének. Előbb a kuratórium elnöksége ül össze és több fordulóban szavaz a pályázókról. A pártdelegáltakból álló 3 fideszes, 2-2 szocialista, illetve szabad demokrata és 1-1 demokrata fórumos, illetve kisgazda kilencfős testület a múlt héten meghallgatta mind a 15 pályázót. Ma az első körben minden kurátor három nevet jelölh
2002. 09. 30. 09:19
Az OECD és az Európai Statisztikai Hivatal felmérése szerint a magyar árak 30-40 százalékkal maradnak el az uniós átlagtól. Szakértők szerint azonban csak visszafogott drágulással jár majd az EU-csatlakozás, hiszen a jelenlegi tagországok között is jelentősek az árkülönbségek. Az uniós csatlakozásra váró kelet- és közép-európai országokban az alapvető élelmiszerek, a szeszes italok
2002. 09. 30. 09:16
[MTI-Eco] A romániai Szatmár megyében sertéspestist, Hargita megyében pedig sertések vírusos megbetegedését észlelték az illetékes állategészségügyi hatóságok - közölték romániai magyar lapok. A Krónika című erdélyi lap szombati számában adott hírt arról, hogy sertéspestist fedeztek fel Szatmár megyében egy érszentkirályi magángazdaságban. A hírt a megyei állategészségügyi igazgatóság csak egy héttel a vírus felfedezése után hozta nyilvánossá
2002. 09. 30. 09:10
[MTI-Eco] Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója szerint a pénzügyi szervezetnek, mint a világot átfogó intézménynek aktívan kell elköteleznie magát a nemzetközi szegénység elleni harcban. Kijelentette: a szegénység legyőzését célzó, két pilléren, azaz az adott országok saját felelősségére és a jobb nemzetközi segítségre épülő politika útját kijelölték, ennek szellemében jött létre Afrika Fejlesztésének Új Partnerségi kapcsolata, a NEPAD progra
2002. 09. 30. 09:04
[MTI-Eco] A jelentősen eladósodott német Deutsche Telekom (DT) távközlési cég 7 éves lejáratú, 500 millió euró (489 millió dollár) összegű kötvényt dobott piacra, hogy részben az így befolyó összegből refinanszírozza a következő években lejáró több milliárd euró adósságát. A DT szombati közleménye szerint a 6,5 százalékos kamatozású adósságpapír kiadására néhány nappal azután került sor, hogy három, közepes lejáratú kötvényt bocsátott ki összesen
2002. 09. 30. 08:59
Pécsett elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki társaival együtt több mint 1 milliárd forint értékű, többek között a Synergon Rt. által is befogadott fiktív számlát bocsátott ki. Az ügyben a közeljövőben újabb letartóztatások várhatók. Az APEH Baranya Megyei Nyomozóhivatala még 2000 júliusában kezdett vizsgálatot egy pécsi cégnél, mert a könyvelésében minteg
2002. 09. 30. 08:58
Két könyvvizsgálócég, valamint a Kehi is vizsgálja az MFB korábbi vezetésének hitelkihelyezési gyakorlatát, amely sajtóértesülések szerint gyakran eltért a fedezetre és a futamidőre vonatkozó szabályoktól, valamint figyelmen kívül hagyta a cenzúrabizottság döntéseit. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a májusban jelzett 5 milliárd forint helyett jelenleg 26 milliárdos várható veszteségr
2002. 09. 30. 08:52
A május 9-ei vérengzést követően a nyolc áldozat hozzátartozóinak 62 millió forintot fizettek ki különböző jogcímen. Ebből 45,7 millió forintot az Erste Bank - melynek fiókjában a rablás történt - közvetlenül kifizetett. A Fehér Gyűrű támogatói folyószámláját májusban nyitotta meg magánszemélyek kezdeményezésére. Eddig több száz magán- és jogi személy fizetett be öszszesen 58 millió
2002. 09. 30. 08:43
Az adóhivatal a jövőben akár az ingatlan lefoglalásával is kezdheti a végrehajtást, ha 500 ezer forintnál nagyobb az adótartozás - derül ki a parlament előtt lévő módosító javaslatból. Nem kell ugyanis a ma kötelező sorrendet - munkabér-, bankszámla-, ingó-, ingatlanvégrehajtást - betartani. A gépjárművégrehajtás a törzskönyv lefoglalásával kezdődik, s fél év türelmi idő után kerülh
2002. 09. 30. 08:39
Olvasói sztorik