[NOL] Végleges, egyelőre még nem hivatalos eredmények szerint a vasárnapi szerbiai elnökválasztás első fordulóját Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő nyerte a voksok 31,2 százalékával. A választást megfigyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) elnevezésű szervezet szerint a második helyen Miroljub Labusz külgazdasági kapcsolatokért felelős szövetségi miniszterelnök-helyettes végzett a voksok 27,7 százalékával. Vojiszlav Seselj radikális pártvezér a harmadik lett, a szavazatok 22,5 százalékát szerezte meg. A többi 8 elnökjelölt messze lemaradt az első három politikus mögött. A szavazásra jogosult polgárok 55,7 százaléka járult az urnákhoz. Az október 13-án esedékes második választási fordulóban Vojiszlav Kostunica és Miroljub Labusz méri össze erejét. A haladó és liberális erőktől ugyan erőteljes kampány várható az ország jövőjét az európaiság irányába fordítani akaró Labusz mellett, de szinte bizonyos, hogy Serselj hívei
nagyobbrészt Kostunicát fogják támogatni. Aki egyáltalán elmegy szavazni a kiesett többi jelölt hívei közül, az is inkább Kostunica-szavazó lesz. A kérdés tehát az: meglesz-e a második fordulóban is megkövetelt részvételi arány. Mert ha igen, Kostunica sokkal esélyesebb.
Ajánlott videó
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 20:45 Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 19:00 Köllő Babett és Ember Márk vezetik idén az X-Faktort
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 05:30 Az ókor urai: az istenek – itt a nagy mitológiai kvíz
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
