A Magyar Televízióban ma eldőlhet, lesz-e új elnöke a köztévének. Előbb a kuratórium elnöksége ül össze és több fordulóban szavaz a pályázókról. A pártdelegáltakból álló 3 fideszes, 2-2 szocialista, illetve szabad demokrata és 1-1 demokrata fórumos, illetve kisgazda kilencfős testület a múlt héten meghallgatta mind a 15 pályázót. Ma az első körben minden kurátor három nevet jelölhet meg és azok jutnak tovább, akik legalább két voksot kapnak. Utána már kettőre szűkül a továbbjuttathatók köre, majd egy végső szavazás dönt. A médiatörvény szerint az elnökjelöltséghez a testület kétharmados támogatását kell megszerezni. Elképzelhető, hogy végül is két jelöltet terjesztenek a teljes kuratórium elé. A civil szervezetek delegáltjaiból álló grémium délután ismerkedhet meg az elnökségi javaslattal, amihez megkapják a kijelölt aspiránsok pályázatát. Nekik is kétharmados többséggel kell dönteniük, ami így többesélyes. Lehetséges azonban, hogy végül nem tudják megválasztani a köztévé új elnökét. A legesélyesebb pályázók Friderikusz Sándor, Baló György és Székely Freenc.
Népszava Ajánlott videó
- 20:35 Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen
- 20:21 Átvilágítás: a választások előtti utolsó pillanatban kisztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere
- 20:15 „Végre átírhatom a névjegykártyám” – a németek világbajnok csatára megvette gyerekkori csapatát
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 19:42 Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi dossziét
- 19:23 Havasi Bertalan: Ha erőszakolnak, legalább kiabálni kell. Arról nem beszélve, hogy akkor nekik is fájjon
- 19:02 Véget ér az Emily Párizsban
- 18:58 Ez az oka, ha tavasszal elcsúnyul a korallberkenye
- 18:49 Halálos vírus rúgta fel a focivébére készülő válogatott programját
- 18:40 Putyin: A nukleáris fegyverek bevetése csak rendkívüli, végső intézkedés lehet
- 18:23 A laktanyákra költi a kormány a volt hadtörténeti múzeum felújítására szánt 18 milliárd forintot
- 18:08 Halálos motorosbaleset történt Tétnél
- 18:00 Megszólalt az MCC alapítója miután kérdésessé vált az intézmény sorsa
- 17:55 „Magyar Péter kezdi belakni ezt az abszolút köztársaságot” – a Tisza orbáni technikával tenne pontot Orbán politikai pályájának végére
- 17:29 Töméntelen eső: megússza Magyarország a kiszáradást?
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 14:33 Aláírásgyűjtés indult az MCC megmentéséért
- 17:00 Kajdi Csaba Magyar Péternek: A kampánynak vége, miniszterelnök vagy, nem kell ordítani
- 13:58 Lannert Judit és a Tisza is cáfolta, hogy felkérték Orosz Annát oktatási államtitkárnak
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 07:23 Az új belügyminiszter bemutatta az államtitkárát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
