archívum

[FN, MTI-Eco] A Microsoft Magyarország dollárban számolva 25 százalékkal növelte árbevételét az elmúlt 2001. július 1-jétől 2002. június 30-ig tartó pénzügyi évében - közölte Vityi Péter, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Az ügyvezető igazgató a társaság gazdálkodásáról abszolút számokat nem közölt, csupán annyit mondott, hogy idén a gazdasági környezet alakulásától függően, szintén dollárban számolva 10-2
2002. 10. 17. 14:37
[FN, MTI-Eco] Mintegy 9 millió ember vett részt Oroszországban a független szakszervezetek országos megmozdulásaiban. A mozgalom legfontosabb követelése, hogy a dolgozók kapják meg gyakran hónapokig elmaradó munkabérüket. A tiltakozó akció az ország 20 régiójára terjedt ki, Moszkvában mintegy 12 ezren vonultak az állami duma és a kormány épületei elé. Országszerte több, krónikusan nem fizető vállalatnál figyelmeztető sztrájkokra is sor került.
2002. 10. 17. 14:34
[FN, MTI-Eco] "Ostobának és merevnek" nevezte a valutauniós deficitkorlátozó szabályokat a brüsszeli EU-bizottság elnöke, aki szerint azonban mindenképpen rendben kell tartani valahogy az egyes tagországok pénzügyeit. Romano Prodi a párizsi Le Monde-nak adott, csütörtökönmegjelent nyilatkozatában azt mondta: ő is jól tudja, hogy "mint minden merev döntés, a stabilitási paktum is ostoba", s ennél intelligensebb szabályozókra és nagyobb rugalmassá
2002. 10. 17. 14:29
[FN, MTI-Eco] Többek között Shaggy, Nelly Furtado és Andrea Bocelli lemezei tették a világ zeneiparának első számú vállalatává 2001-ben az Universal Music-ot ; a társaság piaci részesedése elérte a 23,5 százalékot - áll az International Federation of the Phonographic Industry elemzésében. 2000-ben 22,9 százalék volt a cég által kihasított piaci rész, tovább nőtt tehát előnye a Sony Music előtt, amely 14,4 százalékról 14,7 százalékra javított.
2002. 10. 17. 14:25
[FN] Szerdán áttekintették az adótörvény-változásokat. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Szocialista Párt költségvetési munkacsoportja egyetértettek abban, hogy a felnőttoktatás tárgyi adómentességének megszűnése több olyan képzési területen is feszültségeket okoz, amelyek minél nagyobb igénybevételéhez nemzetgazdasági érdek fűződik, a feszültségeket pedig nem orvosolja maradéktalanul az új szja-kedvezmény bevezetése. A képviselők és a PM éppen
2002. 10. 17. 14:11
[FN, MTI] Csapody Miklós azt indítványozza, hogy a magyar nemzeti lobogón jelenjen meg köztársaság címere. Az MDF-es országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az alkotmány módosítását célzó, az MDF-frakció által támogatott önálló képviselői indítványát benyújtotta az Országgyűlésnek. A javaslat az alkotmánynak a Magyar Köztársaság szimbólumairól szóló fejezetét - amely szerint a Magyar Köztársaság zászlaja három, egyen
2002. 10. 17. 14:00
[FN, MTI] A Fidesz két országgyűlési képviselője a kistérségi megbízottak leváltása ügyében írásban kért tájékoztatást Kiss Elemértől, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől csütörtökön. Bánki Erik és Kékkői Zoltán a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: betekintést kívánnak nyerni abba, hogy milyen pályázatok érkeztek, valóban indokolt volt-e a kistérségi megbízottak - országos szinten 99 száza
2002. 10. 17. 13:56
[FN] Demonstrációt tartott a Hivatásos Hajtók és Idomárok Egyesülete az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. székháza előtt csütörtökön. Jónás Lajos, az egyesület képviselője a tüntetésen elmondta: a magyar lóversenyzés fennmaradása érdekében arra kérik az ÁPV Rt. vezetését, hogy Winkler Tamást, a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. ügyvezető igazgatóját azonnal váltsa le és helyére a szakma által javasolt személyt nevezzen ki. Hozzátette: arr
2002. 10. 17. 13:37
[FN] Az elmúlt egy évben a munkahelyi e-mailes és internetes visszaélések száma meghaladta az erőszakos, csalási, valamint biztonsági és egészségügyi szabálysértési esetek számát együttvéve. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet Nagy-Britanniában végzett a Personnel Today magazin és a KLegal, a KPMG társult jogi irodája. A vizsgált 212 cégnél összesen 358 fegyelmi eljárás folyt e-mailes és internetes visszaélés miatt, míg a másik három kategó
2002. 10. 17. 13:29
[FN] A finn Nokia, a világ mobilpiacának több mint egyharmadát uraló cég az elemzők várakozását meghaladó profitot jelentett a harmadik negyedévre. A Nokia adózatlan profitja 17 százalékkal 1,25 milliárd euróra emelkedett, ez egy részvényre vetítve 18 eurócent. A Reuters által kérdezett elemzők előzőleg részvényenként 17 eurócent adózatlan profitot valószínűsítettek. A Nokia forgalma 14 százalékkal 7,2 milliárd euróra emelkedett. Ez kicsit elmar
2002. 10. 17. 13:12
[FN] Ötszázezer dollár bírság fizetésére és működésének 5 éves felfüggesztésére kötelezte a bíróság az Arthur Andersent az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Az illetékes houstoni szövetségi bíróság ezzel a legsúlyosabb bírságot szabta ki, amit eddig egy társadalmilag megbecsült vállalat valaha is kapott. Az Arthur Andersen tanácsadó cég az Enron papírjainak megsemmisítésével akadályozta az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC) munkáját. A SE
2002. 10. 17. 12:50
[FN, InfoStart] Kuncze Gábor úgy látja, az alkotmánymódosításról, az ország uniós csatlakozásáról szóló népszavazásról zajló viták azt mutatják, hogy a pártok retorikában elkötelezettek az EU-s csatlakozás mellett, viszont az ahhoz vezető lépésekben képtelenek egyetérteni. Az SZDSZ elnöke erről ma Sopronban tartott sajtótájékoztatóján beszélt, s tapasztalataira hivatkozva közölte: e helyzetet értetlenül szemlélik az emberek. Úgy vélekedett: lass
2002. 10. 17. 12:19
[FN, MTI-Eco] Forgalmának jelentős visszaesése mellett több mint kétszeresére emelkedett az amerikai Advanced Micro Devices (AMD) mikrochip-gyártó vesztesége 2002 harmadik negyedében. A piacvezető Intel nagy konkurense a negyedik negyedévben azonban már forgalmának növekedését várja. Az AMD a rossz eredményt az Intellel vívott öldöklő versennyel magyarázta. A Sunnyvale-i (Kalifornia) központú vállalat nettó vesztesége 254,2 millió dollár, részvé
2002. 10. 17. 12:05
Az Orbán-kormány szorító ölelésében töltött négy év után az átmenetileg megosztott fővárosi szociálliberális koalíció a győzelem reményében készül az önkormányzati választásokra. A programok és a kampány hátterébe is bevilágít a heti Figyelő írása >>
2002. 10. 17. 12:00
[FN, NSZ, InfoStart] Négy budapesti kerületben lépnek vissza a MIÉP-jelöltek a jobboldal javára. A Népszabadság információi szerint a IV., a VI., a XI., illetve a VIII. kerületben született megegyezés a MIÉP-es indulók visszaléptetéséről a nemzeti erők összefogásának érdekében. Csurka István korábban az InfoRádióban elmondta: ő maga mindenképpen indul a főpolgármester-választáson. A MIÉP elnöke úgy vélte: azonkívül hogy Deutsch Tamás, a Fidesz b
2002. 10. 17. 11:24
[FN] A Financial Times Deutschland kormánykörökre hivatkozó információi szerint az idén Németországban nagyobb lesz az új belső adósság mértéke a tervezettnél : 21,1 milliárd euró helyett körülbelül 35 milliárd. A Der Tagesspiegel ugyanebben a tárgykörben a Német Gazdaságkutató Intézetet (DIW) idézve 31 milliárd eurós új adósságról írt csütörtöki kiadásában. A Financial Times Deutschland szerint Hans Eichel pénzügyminiszter már dolgozik is a pótk
2002. 10. 17. 11:03
[FN, InfoStart] Amerikai tisztségviselők szerint Észak-Korea elismerte, hogy titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésén munkálkodik , amikor James Kelly, a távol-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyminiszter-helyettes október elején Phenjanban járt, és szembesítette őket az amerikai bizonyítékokkal. Mindezzel Észak-Korea sérti az Egyesült Államokkal kötött 1994-es egyezményt. Szöul ma felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben a
2002. 10. 17. 10:36
[FN] A New York-i székhelyű JP Morgan Chase Bank 23,04 százalékról 19,77 százalékra csökkentette részesedését a Mol Rt.-ben - közölte ügyfele nevében a HVB Bank Hungary Rt., mint letétkezelő a Magyar Tőkepiacban csütörtökön. A JP Morgan a Mol Rt. második legnagyobb részvényese a 25 százalék plusz egy szavazattal rendelkező Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. után. •
2002. 10. 17. 10:34
[FN] A legnagyobb európai szoftverház, a német SAP fokozta a technológiai szektorban uralkodó bizonytalanságot, amikor csütörtökön bejelentette, hogy harmadik negyedévében a vártnál jobb eredményeket ért el, viszont az idei teljes évben a vártnál gyengébbek lehetnek eladásai. Az SAP ugyanakkor továbbra is tartja, hogy idén üzemi eredmény szintű árrése rekordszintre, 21 százalékra emelkedhet. A társaság árbevétele idén várhatóan nem változik az e
2002. 10. 17. 10:16
[FN] Csütörtökön 87,23 pontos emelkedéssel 7027,55 ponton nyitott a BUX. Ennek tükrében az árfolyamok erősödését vagy szinten maradását valószínűsítik a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 75,01 pontos, azaz 0,84 százalékos nyereséggel 8959,88 ponton állt a kereskedés végén. A Nasdaq Composite indexe 1232,42 ponton zárt szerdán, ami 3,9 százalékos (50,02 pontos) csökkenés keddhez képest. A
2002. 10. 17. 10:10
[FN] Az International Business Machines (IBM) részvényárfolyama németországban 9 százalékot emelkedett , miután a társaság bejelentette, harmadik negyedéves forgalma 0,2 százalékkal jobb volt az egy évvel korábbinál szolgáltatási üzletágának köszönhetően. Az IBM ezzel szemben némileg kisebb profitról számolt be: mostani 1,69 milliárd dolláros bevétel 20 millió dollárral maradt el az egy évvel korábbi adattól. •
2002. 10. 17. 09:41
[FN] Az építőipari termelés volumene 2002 augusztusában munkanaptényezővel kiigazítva 24 százalékkal haladta meg a 2001. augusztusit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva jelentős mértékben, 8,2 százalékkal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés augusztusban 24,7 százalékkal, 2002 első nyolc hónapjában 22,5 százalékkal emelkedett. •
2002. 10. 17. 09:27
[FN] A bíróságok szabályszerűen, kiegyensúlyozottan gazdálkodtak, a jóváhagyott előirányzatok a működőképességet biztosították, a felújításokat, fejlesztéseket azonban csak a műszakilag indokoltnál alacsonyabb szinten tették lehetővé. Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a bírósági költségvetés elmúlt fél évtizedére kiterjedő ellenőrzése megállapította azt is: erősen központosított gazdálkodás folyt az igazságszolgáltatásban, részben a korábban kiala
2002. 10. 17. 09:19
Olvasói sztorik