[FN] Együttműködést kezd az e-közigazgatás kiépítése érdekében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) és a Belügyminisztérium (BM) ; az erről szóló együttműködési megállapodást Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter csütörtökön írta alá Budapesten. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében a két minisztérium együttműködik az e-közigazgatás mielőbbi kiépítése érdekében, a közigazgatáson belüli elektronikus kapcsolattartás elterjesztésében, fejlesztésében, különösen nagy hangsúlyt fektetve az elektronikus aláírás alkalmazási feltételeinek megteremtésére. A közleményből kiderül: a két fél kiemelt céljának tekinti a tudás alapú információs társadalom és a szolgáltató közigazgatás kialakítását, ezen belül a közigazgatás hatékonyságának javítását. A két minisztérium együttműködik annak a feltételrendszernek a kidolgozásában, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára az e-közigazgatás bevezetését. Ennek keretében olyan pályázatokat írnak ki, amelyek támogatják a települések internet-elérését, az önkormányzatok számítógépekkel és alkalmazásokkal való ellátását.
Ajánlott videó
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
