[FN] Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki válságról kezdett nyílt vitájában eddig több mint két tucat kormány képviselője szólalt fel, de egy sem támogatta az Egyesült Államoknak azt a követelését, hogy a testület olyan új határozatot hozzon, amely felhatalmazást ad a katonai erő alkalmazására, amennyiben Bagdad nem működik együtt a világszervezet fegyverzetellenőreivel. A felszólaló ENSZ-nagykövetek szerint Iraknak meg kell adni a lehetőséget a teljes leszerelésre anélkül, hogy a katonai akció közvetlen fenyegetésével kellene szembenéznie. Az el nem kötelezettek mozgalma által kezdeményezett nyílt vita, amelyben nemcsak a BT 15 tagja, hanem más ENSZ-tagállamok képviselői is felszólalhattak, azt mutatta, hogy a világszervezet tagságának derékhada a "kéthatározatos" megoldást pártolja, amelyet Franciaország javasolt Oroszország és Kína támogatásával. Az első határozat szigorítaná az ENSZ helyszíni ellenőrzéseit, és figyelmeztetné Irakot, hogy súlyos következményekkel, akár erő alkalmazásával is számolhat, ha nem tesz eleget az ellenőrzési követelményeknek. A második határozat engedélyezné az Irakkal szembeni fellépést, ha nem működik együtt az ENSZ ellenőreivel.
Ajánlott videó
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
