Alternatív szavazatszámláló rendszer kiépítését tervezi a Fidesz a 2006-os választások esetleges csalásainak kiszűrésére – jelentette be Orbán Viktor Miskolcon.
A papírforma szerint zajlott a jegybanktanács négy új tagjának bizottsági meghallgatása. A jelöltek napi szakmai kérdésekben nem nyilatkoztak, s a kormánypárti szavazatokkal a bizottság támogatását is megkapták.
Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottsága Bánfi Tamás, Bihari Péter, Csáki Csaba és Neményi Judit tagságát támogatta a Monetáris Tanács jelöltjeinek meghallgatásán.
A Hamasz nem érzi magára nézve kötelezőnekm a sarm-es-sejki csúcstalálkozón bejelentett izraeli-palesztin tűzszünetet, szerintük az csak a Palesztin Hatóságra vonatkozik.
A Pénzügyminisztérium (PM) az eddig megjelent információk mellett fizetett hirdetésekben is felhívja az adófizetők figyelmét arra, hogy az idén új adójogszabályok léptek életbe a személyi jövedelemadózásban.
A banki különadó befizetése az OTP bankcsoport idei, konszolidált adózás utáni eredményét várhatóan 9,6 milliárd forinttal fogja csökkenteni, ám az eredmény ettől függetlenül 10 százalékkal növekedhet.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Rt. mandátumot adott az ABN Amro és a UBS Investment Bank pénzintézeteknek egymilliárd euró összegű, fix kamatozású, 15 éves futamidejű kötvénykibocsátás megszervezésére - közölte az ÁKK kedden.
Gyurcsány Ferenc arra kérte Ivo Sanader horvát miniszterelnököt, biztosítsa Magyarországot "semleges jóindulatáról" a Mol Rt. szándékait illetően az INA olajvállalat további privatizációjában.
Az üzleti intelligencia szoftvereket kínáló SAS tavalyi árbevétele 15 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A teljes éves árbevétele pedig 1,53 milliárd dollár volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,54 pontos emelkedéssel, újabb történelmi csúcson, 16.305,04 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés.
A Microsoft előnyöket biztosít a jogtiszta szoftvereket használók számára, amely során a programban részt vevők a további programokhoz juthatnak és a szoftveróriás több fizetős szolgáltatásából is jelentős kedvezményeket kaphatnak.
Aigars Kalvitis lett miniszterelnök egy keddi interjújában nem zárta ki, hogy országa mégsem lép - mint tervezi - 2008-ban az eurózónába, elsősorban a túl nagy infláció miatt.
Az Egyesült Államok lapértesülések szerint felújítja atomfegyver-arzenálját. A nukleáris harceszközök új generációját tervezik Washingtonban. Eközben Oroszország Angliába küldte tudósait – átképzésre.
A mikrohitel program keretében felvehető kölcsön felső határa ötmillió forintra emelkedik, a futamidő hárommillió forint hitelösszegig maximum három év, ötmillió forintig pedig öt év lehet - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
Február 21-én tartja demonstrációját Budapesten a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), amely során 500 erőgép béníthatja meg a várost. A gazdák szerint a kormány által meghírdetett 290 milliárd helyett csak 153 milliárdot kaptak meg.
A Európai Unió vámosai 2003-ban a 25 tagállamú közösség határainál mintegy 100 millió darab hamisított árut foglaltak le, szemben a megelőző évi 85 millióval.
Olaszország pénzbeli ellenszolgáltatást kér Szlovéniától, amiért a NATO keretében átvette az ország légterének ellenőrzését – erősítette meg a sajtóinformációkat Karl Erjavec védelmi miniszter.
A közterületi reklámpiac átrendeződése, s a hagyományosan Fidesz-közeli Mahír látványos pozícióvesztése állhat a legnagyobb ellenzéki párt fővárosi frakciója fejeket is követelő belharcának hátterében.
A Vodafone Magyarország Rt. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának azon döntésével, amelyben a fogyasztók megtévesztése miatt 5 millió forintra bírságolta a társaságot - közölte a távközlési cég kedden.
Izrael minden, a palesztinok elleni katonai műveletet leállít a Gázai övezetben és Ciszjordániában, valamint több száz palesztin foglyot szabadon enged. Cserében a palesztin elnök az Izrael elleni erőszakos cselekedetek leállítását ígérte.
A British Petroleum (BP) kedden közölte, hogy tavaly az adózás utáni eredménye 16,2 milliárd dollárt tett ki, és ez 26 százalékkal múlja felül a 2003 évi eredményt.
A Trend Micro Inc. hálózati vírusvédelemi és internetes tartalombiztonsági szoftveres vállalat 2004 negyedik negyedévére rekordméretű árbevételt és a december 31-én lezárult 2004. évre rekordméretű nettó értékesítést jelentett.