Belföld

Megújul a mikrohitel program

A mikrohitel program keretében felvehető kölcsön felső határa ötmillió forintra emelkedik, a futamidő hárommillió forint hitelösszegig maximum három év, ötmillió forintig pedig öt év lehet - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban ismertették a mikrohitel program feltételeinek megújítását és az MFB új, kedvező hitelkonstrukcióját, melyek a mikrovállalkozások fejlődését segítik. Így, a két pénzügyi lehetőséggel összesen 32 milliárd forint forráshoz juthatnak a legkisebb vállalkozások.



Megújul a mikrohitel program 1

Kóka János

A GKM döntése értelmében a mikrohitel program keretében a felvehető mikrohitel felső összeghatára 5 millió forintra emelkedik, a futamidő 3 millió forintos hitelösszeg-határig maximum 3 év, 3-5 millió forintos hitelek esetében maximum 5 év lehet.

A beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozás mértéke tevékenységtől függően akár 50 százalékot is elérheti, a hitelkérelem alapján megítélt mikrohitel összegének 50 százaléka pedig a későbbi elszámolás kötelezettsége mellett előfinanszírozható. Az új feltételek hatályba lépésének időpontja a 2005 február 8.







Sokakat érint

A magyarországi vállalkozások 99,9 százalékát kitevő kis- és középvállalkozások legnagyobb részét, az összes vállalkozás 96,2 százalékát jelentő mikrovállalkozások adják. Ez a 0-9 foglalkoztatottat alkalmazó vállalkozói kör az összes alkalmazott 20 százalékának ad munkát, fontos szerepet tölt be a helyi piacok ellátásában, közöttük vannak a gazdaság dinamizmusát biztosító új, induló vállalkozások is

 

Az MFB Rt. 20 Mrd Ft-os keretösszeget bocsát a konstrukció rendelkezésére, mely a programhoz csatlakozó Helyi Vállalkozói Központokon (HVK-k) keresztül válik elérhetővé a vállalkozók számára. Ennek összege legfeljebb 10 M Ft, futamideje maximum 7 év, türelmi ideje 2 év, kamata a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű.


Bejelentették azt is, hogy, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által működtetett Budapest Kisvállalkozói  Hitelprogram keretében a GKM a 2005. évre is kiterjeszti a támogatás lehetőségét. 


A konstrukció részleteiről Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapjáról tájékozódhat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.