amerikai egyesült államok
Az orosz elnök egyenjogúságon, kölcsönös tiszteleten, és az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson alapuló partnerséget ajánlott.
A külügyminiszteri poszt legesélyesebbjének pedig a volt New York-i polgármester ígérkezik.
Veszélyes a gyalogosokra nézve, hogy nem hallják a hangtalanul közeledő járműveket.
Valakire csak rá kell kenni a vereséget.
Jens Stoltenberg emlékeztette a megválasztott elnököt, hogy 9/11 után a tagállamok az USA segítségére siettek.
Csalódott a döntés miatt, mert rendszeresen utazott Oroszországba.
Portlandban egyenruhásokat és autókat dobált meg a tömeg.
Donald Trump csodával határos győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson, amit nagyban köszönhet minden hájjal megkent tanácsadóinak. Pence, Guiliani és Christie tökéletesen játszottak a kampány alatt, aminek meg is lett az eredménye.
Felrobbant a házilag barkácsolt szerkezet.
A kinézete miatt csúfolták az iskolában, ahol négy éve már öngyilkos lett egy másik diák.
Az amerikai alkonzul közbenjárásával, titokban vettek fel egy lemezt Budapesten 1956-ban. Az akkori közreműködők csütörtökön a követség rendezvényén találkoztak.
Az égő darabok a környező épületeket is fenyegették.
Eddig tolerálta a nukleáris teszteket az USA, Dél-Korea és Japán.
A jogvédő szervezet figyelmeztetett: az elmúlt két év légicsapásainak háromszáz civil áldozata van.
Férgezte és kurvaanyázta az amerikaiakat Rodrigo Duterte. A japánok próbálnak óvatosak lenni vele.
Egy túrabusz nagy sebességgel belerohant egy teherautóba, a busz első része teljesen szétroncsolódott.
Az ügyész azután javasolta a maximálisan kiszabható büntetést, hogy a férfi egyáltalán nem tanúsított megbánást.
Vizsgálják, hogyan tudta bevinni a pengét a tárgyalóterembe.
Bíróság dönt arról, hogy kiadják-e az Egyesült Államoknak.
Kétségtelenül komoly tapasztalatuk van ebben.
Megtalálta a szekrényben az apja pisztolyát.
Úgy tudni, Victoria Nuland és Thomas Melia is lemondta részvételét az amerikai magyar követség 1956-os rendezvényén.
Ez nem feltétlenül jó jel, pedig a katonai együttműködéssel pont nincs baj.
Az amerikai haderő manőverező robotrepülőgépekkel csapást mért három tengerparti rádiólokátorra Jemen húszi lázadók által ellenőrzött térségében.