amerikai egyesült államok
Azt állítják, az USA megszegte az atommegállapodást.
Trump számára kifejezetten vonzó az az elképzelés, hogy az amerikai diplomáciát egy nemzetközi üzletember irányítsa.
Gary Cohn egyébként a Demokrata Párt tagja.
Az izraeli miniszterelnök rendkívül derűlátó, azt mondta, soha nem érezték még magukat ilyen biztonságban.
Az Exxon Mobil olajtársaság vezére jó kapcsolatot ápol az orosz vezetéssel.
Valószínűleg nem az ázsiai ország lesz a legfőbb szövetségese a megválasztott amerikai elnöknek.
Mindezt egy tízperces telefonbeszélgetés miatt.
A halálos ítélet végrehajtása előtt családja is meglátogatta.
Cunamira idáig nem figyelmeztettek az illetékes hatóságok.
A mintegy tízezer vonuló madár egy hóvihar elől menekült a Montana állambeli Butte város egykori rézbányájának toxikus vizű tavához november 28-án éjjel.
Az amerikai tiszti főorvos az egészségügyi veszélyekre figyelmeztetett.
Moszkva és Washington közeledik a kölcsönös megértéshez – mondta a külügyminiszter helyettese.
Lesben állva várta a házukban, hogy hazaérkezzenek az anyjukkal.
Az esküdtek szerint szándékos volt a cselekedete.
Fényképeket is küldtek neki.
A leköszönő elnök szerint vissza kell szorítani a szerhasználatot, de ez közegészségügyi kérdés, nem bűnügyi.
De azt állítja, hogy erre nem is kötelezné a törvény.
Az Iszlám Államot akarták támadni, nem sikerült.
Épp az ellene zajló tüntetéseken történt ilyesmi.
Mások mellett az Apple és a Nokia is közölte, hogy vizsgálják a beszállítóikat.
A bizalmas légkör segíthet megnyílni az áldozatoknak.
A korábbi hírekkel szemben nem lövöldözött, hanem késelt és autóval gázolt a támadó.
A feltételezett gyanúsított meghalt.
Rodrigo Duterte belefáradt, hogy az amerikai állandóan fenyegetik.