Nagyvilág

Kijelölte külügyminiszterét Donald Trump

A republikánusokhoz közel álló Fox News hírcsatorna nevük mellőzését kérő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Trump valóban a világ legnagyobb energiavállalata, az ExxonMobil vezetőjét, Rex Tillersont jelöli a külügyminisztérium élére.

Helyi idő szerint hétfő este több, egymástól független hírforrás is egybehangzóan azt jelentette, Trump csapatához közel álló, de nevük mellőzését kérő források egyértelműen azt állították, hogy Trump Tillersont választotta. Így értesült az NBC hírtelevízió, a Reuters és az AP hírügynökség is.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Korábban Mitt Romney korábbi republikánus párti elnökjelölt és massachusettsi kormányzó is szóba került, sőt, ő volt a legesélyesebb. De Tillerson jelölését látszik alátámasztani az is, hogy hétfőn Romney az egyik közösségi oldalon egyértelműen múlt időben fogalmazott, mikor azt írta,

megtiszteltetés volt számára, hogy a neve felmerült lehetséges külügyminiszterként.

Tillersont többen támadták az elmúlt napokban az Egyesült Államokban, mert szoros kapcsolatban áll Oroszországgal.

2013-ban az orosz Barátság rendje elnevezésű állami kitüntetést vehette át az energetikai együttműködésért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. Emiatt több republikánus szenátor is kétségeinek adott hangot Tillerson kinevezésével kapcsolatban.

Marco Rubio floridai szenátor, Trump korábbi kihívója a közösségi médiában közölte, nem azt várja el egy külügyminisztertől, hogy Vlagyimir barátja legyen.

Trump számára viszont állítólag kifejezetten vonzó az az elképzelés, hogy az amerikai diplomáciát egy nemzetközi üzletember irányítsa.

Nagy előnye, hogy sok nagy játékost ismer, és jól ismeri őket. Hatalmas üzleteket üt nyélbe Oroszországban. Hatalmas üzleteket a cége számára

– mondta Trump Tillersont dicsérve a múlt hét végén a Fox Newsnak adott interjúban, hozzátéve, Tillerson világklasszis játékos.

A 64 éves, texasi Tillerson az egyetem után rögtön az Exxonnál helyezkedett el mérnökként, és sosem hagyta el a vállalatot. Dolgozott a cégnek az Egyesült Államokon kívül Jemenben és Oroszországban is. Több mint tíz éve vezeti már az évi 270 milliárd dolláros bevételt elkönyvelő ExxonMobilt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik