állás

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este. A hagyományosan népszerű szakokon és intézményekben igen magas ponthatárok születtek, ám mégsem annyira, mint tavaly.
2010. 07. 22. 20:19
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják.
2010. 07. 22. 07:06
Csütörtök este megszületnek az idei felsőoktatási ponthatárok, és kiderül, hogy a felvételizők közül ki, hová jutott be. A jelentkezők már most megnézhetik, hogy valójában mennyi pontot gyűjtöttek, és ha kedvük van hozzá, a „sorstársaikkal” együtt egy hatalmas buli keretében várhatják az eredményeket. A ponthatárok az fn.hu-n is olvashatók lesznek.
2010. 07. 22. 06:24
A cégek és a felsőoktatás között kevés a párbeszéd, ám a kormány megpróbálja a munkaerőpiac elvárásai szerint alakítani a felvehető támogatott hallgatók keretszámát. Az oktatáskutató szerint a természettudományi pályákon a fizetést kellene emelni, hogy vonzóvá tegyék a fiatalok számára. A karrier-tanácsadó pedig úgy véli: egyre tudatosabbak a felvételizők.
2010. 07. 21. 07:00
Az egyéni vállalkozónak nem jár, a munkavállaló pedig csak az éves szabadságának egynegyedével rendelkezhet. A részmunkaidősök és a kölcsönzött dolgozók is ugyanannyi napot pihenhetnek, mint a nyolcórás alkalmazottak. A munkáltató egyes esetekben vissza is rendelheti szabadságát töltő munkavállalót. Az fn.hu szabadság kisokosa.
2010. 07. 20. 16:41
Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi és állatorvosi szakokra készülő fiatalok már csak emelt szintű érettségivel jelentkezhettek ettől az évtől. Megemelték az alapszakok és az egységes, osztatlan képzések minimum ponthatárát is, így ha valakinek az eredménye nem éri el a 200 pontot, akkor már nem kerülhet be a felsőoktatásba. És ezt a számot két év múlva ismét növelik.
2010. 07. 19. 06:30
Tavaly nem kellett egyetlen felsőoktatási alapszakra sem a maximális 480 pontot teljesíteni a bejutáshoz. Ám mégis csaknem ötszáz olyan diák volt, akik nem bízták a véletlenre a jelentkezésüket, és az elérhető legjobb eredménnyel vágtak neki a felvételinek. De miből is állnak össze a pontok? És hogyan számítják ki?
2010. 07. 16. 10:01
Az adóhatóságtól a napokban több főosztályvezetőnek is távoznia kellett, s az elnökhelyettesek között is várhatók változások a Népszabadság értesülései szerint. Az APEH nem kommentálta a hírt az MTI megkeresésére.
2010. 07. 14. 15:57
Olvasói sztorik