Pénzügy

Leleplezték a ponthatárokat

admin
admin

2010. 07. 22. 20:19

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este. A hagyományosan népszerű szakokon és intézményekben igen magas ponthatárok születtek, ám mégsem annyira, mint tavaly.

A Budapesti Corvinus Egyetemen született 2010-ben a legmagasabb ponthatár: a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakon (a nappali, államilag támogatott képzésen) 462 pont kellett a felvételhez. Tavaly is
itt volt a legmagasabb a küszöb, akkor 469 pontnál húzták meg a vonalat. A Corvinuson a gazdálkodás és menedzsment alapszakon 453 pontra volt szükség, de a pénzügy és számvitelen is nagyon magas, 448 pont volt a küszöb.

Közel 100 ezer új hallgató

97 ezer hallgató nyert felvételt – közölte a fővárosban július 22-én megrendezett ponthatárváró rendezvényen, a Pont Ott Partin (POP) Sándorné dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke.

A Szolnoki Főiskolán a turizmus és vendéglátás szakra 394, a BCE ugyanezen képzésére azonban 446 ponttal lehetett csak bejutni. A költségtérítéses levelező alapszakokra már a minimumpontszám (200 pont) is elég volt az ország több intézményében.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) a kommunikáció szakra 441, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) 441 pontnál húzták meg a határt, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) viszont 452-nél.

A mechatronikai mérnöki szakon 437 pont alatt nem volt esély a felvételre a Műegyetemen. Ugyanitt a mérnök informatikus alapszakra 370, a Miskolci Egyetem ugyanilyen képzésére viszont 263 pont is elég volt.

A BME természettudományi karán megdöbbentő eredmény is született: a költségtérítéses fizika alapszakon 403, míg az államilag támogatotton “csak” 354 ponttal is hallgatóvá válhatott egy jelentkező.

A Semmelweis Egyetemen az általános orvos szakra 434, A Pécsi Tudományegyetemre 418, Szegedre és Debrecenbe pedig egyaránt 419 pont kellett az államilag támogatott képzésben való részvételhez. A pszichológia alapszakra a Károli Gáspár Református Egyetemre volt a legnehezebb bejutni, 456-nál húzták meg a ponthatárt. Érdekes, hogy erre az alapszakra a Szegedi Tudományegyetemre a költségtérítéses nappali képzésre 416, az államilag támogatott levelezőre pedig 415 pontot kellett teljesíteni a jelentkezőknek.

A jogászképzésben is magasra tették a lécet: az ELTÉ-n 426, a Károli Gáspár Református Egyetemen 415, Miskolcon pedig ennél egy ponttal több kellett ahhoz, hogy hallgatóvá váljon valaki.

Az ELTE bölcsészkarán a szabad bölcsészetre 414 pont kellett a bejutáshoz, a Nyugat-magyarországi Egyetemre és a Pannon Egyetemre egyaránt elég volt 388 pont.

56 ezer hallgatót támogat az állam

A 2010-2011-es tanévben 56 ezer államilag támogatott hallgatót vesznek fel alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre. Szeptembertől a mesterképzések száma bővül, több mint 325 szakra vesznek fel 19 600 diákot. A meghirdetett képzések száma is emelkedett: a tavalyi 5753-ról 7439-ra. Ezek közül 3100 alapképzés, 3054 mesterképzés, 1199 felsőfokú szakképzés és 86 az egységes, osztatlan képzés.

Felsőoktatási felvételi jelentkezést 140 ezren adtak be, 13 ezerrel többen, mint tavaly. Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23 500-an jelentkeztek.

Mi a teendő, ha nem sikerült a felvételi?

A felvételi döntés ellen a jelentkező közigazgatási hatósági eljárás keretében 15 napon belül nyújthat be fellebbezést. Írhat levelet az oktatási és kulturális miniszternek címezve az 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre, illetve jelezheti a problémáját személyesen az Educatio Kht. ügyfélszolgálatán (1088 Budapest, Reviczky u. 6., munkanapokon 8 és 16.30, szerdánként 8 és 18 óra között). Fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.

Amennyiben a jelentkező a felsőoktatási intézmény felvételi döntését kívánja megkérdőjelezni, az ellen a közléstől, illetve a tudomásra jutástól számított 15 napon belül, a felsőoktatási intézménybe írásban benyújtott jogorvoslattal élhet.

Azokat a jelentkezőket, akik nem érték el az adott szakon a ponthatárt, nem lehet felvenni. Mindenkinek azt a képzést kell elkezdenie, amelyre először felvették, a döntés után már senki nem mondhatja azt, hogy mégis a következő megjelölt szakra járna szívesebben. Előfordulhat az is, hogy megfelelően felkészült jelentkezők hiányában (azaz senki nem érte el a minimum pontszámot), vagy egyéb okok miatt – például az oktatás elkezdéséhez szükséges minimális létszámnál kevesebb érdeklődő esetén – egyes helyeken a meghirdetés ellenére sem indul új évfolyam.

Az Educatio Kft. pótfelvételit hirdet meg azoknak, akiknek a mostani jelentkezési időszakban nem sikerült a felvételi. A felsőfokú szakképzési helyek szinte mindegyikét feltöltötték, ám az alap-, osztatlan és mesterszakokra még pályázhatnak, a szakok listája az FN-en is olvasható lesz július 26-án, hétfőn. A határidő előreláthatólag augusztus 10-én jár le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.