A szuperbruttó eltörlése mintegy 420 milliárd forintos többlethiányt jelenthet, ez más gazdasági intézkedésekkel együtt 6 százalékos hiányt eredményezne idén - közölte a kormányszóvivő.
A kutatás-fejlesztési tevékenységre többféle adókedvezmény vehető igénybe, ennek ellenére még mindig kevés magyar cég él a törvények adta lehetőséggel. Pedig nem csak a nagyok számára járható ez az út.
A felálló kormánynak van forgatókönyve egy esetleges új válságra is - mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában a leendő nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György.
Százmilliárdos nagyságrendű adócsökkentésre készül július elsejétől a Fidesz - írta csütörtöki számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet.
A görög gazdasági válság hátterét érzékelteti a The New York Times athéni írása, amely azt kutatta, hol mutatható ki a görögök vagyona, és arra a következtetésre jutott, hogy mindenhol, csak nem az adóbevallásokban.
Keményen kell adóznia és aprólékos szabályoknak kell megfelelnie annak, aki élni akar az új szabályozás adta lehetőségekkel, és legális kártyatermet akar nyitni. Az otthon pénzben pókerező játékos továbbra sem büntethető, a játék szervezője - amint eddig is - viszont igen.
Számos legális lehetőség van a vállalkozások áfaoptimalizálására bizonyos feltételek együttállása esetén. Az adótanácsadó szerint annyi rés van az áfatörvényben, hogy kreativitásra bőven ad teret. Egy-egy áfacsökkentési ötlet alkalmazása előtt azonban mindig érdemes a konkrét ügyről állásfoglalást kérni az adóhivataltól, hogy egy esetleges ellenőrzésnél se legyen baj.
Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Egy értékesebb budai ingatlan vételárának megfelelő összeg, 153,6 millió forint folyt be március végéig a repülők, vitorlások, nagy teljesítményű autók után fizetett vagyonadóból - írja a Népszabadság csütörtöki számában.