Közös horgászatokon, horgászversenyeken a fegyelmezettség, a másokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a kapott feladatok pontos és szakszerű végrehajtása minősíti a részvevőket.
A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfői levelében azt írta, a tragédia kapcsán az egész magyar nép nevében őszinte részvétét és együttérzését fejezi ki Vlagyimir Putyinnak és az Oroszországi Föderáció polgárainak.
Simicska, Soros... na, ki a harmadik? Hát Semjén! És ezt Orbán mondja. Mi van itt? Zúz ma a parlament, kezdte Áder újraválasztásával, délután pedig a kormányfő válaszol azonnali kérdésekre.
Áder János újraválasztásával nem fogunk unatkozni a következő öt évben sem, hiszen az államfő már az első ciklusában alaposan felkavarta a politikai állóvizet.
Az államfőjelölt a The Guardiannak adott interjújában úgy fogalmazott, Magyarországot az Orbán-kormány által bevezetett módosítások miatt már nem lehet jogállamnak hívni.