Szabics Imre, az FSV Mainz magyar válogatott támadója gólt szerzett a Wolfsburg elleni mérkőzésen, ugyanakkor csapata hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett. A listavezető brémaiak nyerni tudtak.
Nagyja Petrova sikerével kezdődött meg a női teniszezők három millió dollár összdíjazású WTA-világbajnoksága a spanyol fővárosban: az orosz két sima szettben, 1 óra 13 perc alatt győzte le a világelsőt. Sarapova is sikerrel debütált.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egymillió forintra büntette az Újpest FC-t, miután a klub nem tett eleget Tóth Norberttel szembeni, szerződésben vállalt kötelezettségének.
Nápolyban megszakadt a Juventus nyolc mérkőzést számláló győzelmi sorozata az olasz másodosztályban. A hétfő későesti találkozón a szurkolók kövekkel dobálták meg a biztonságiakat.
Élete végéig eltiltották Sztanyiszlav Bernyikovot, az orosz harmadosztályban szereplő Metallurg Lipeck labdarúgócsapatának korábbi edzőjét, miután részt vett abban a támadásban, amelyet játékosai ellen követett el egy bűnbanda.
Roger Federer úgy döntött, nem lép pályára jövőre a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának nyitófordulójában, így elmarad sokak által várt csatája Rafael Nadallal.
Jose Mourinho csapata a hétvégén óriási meglepetésre kikapott a Tottenham Hotspurtől. A győztes gólt a mindössze 19 éves Aaron Lennon szerezte, akit lapjelentések szerint szeretne leigazolni a címvédő.
A tavalyi döntős Seattle Seahawks nem a legjobb előjelekkel várta a hétfő esti meccset az Oakland Raiders ellen, hiszen a támadóalakzatának két fontos pillére sérülés miatt hiányzott. A favorit a védelem parádés teljesítményének köszönhetően ennek ellenére könnyedén nyert.
Djibril Cisse öt hónapja nem lépett pályára a lábtörése miatt. A francia válogatott csatár már felgyógyult, és reményei szerint a jövő héten visszatérhet klubcsapatába, az Olympique Marseille-be.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szükség esetén bírósághoz fordul, amennyiben a Detki Keksz és Édesipari Kft. továbbra is „olimpiai ötkarika" néven forgalmazza termékét.
A tavalyi döntős Dallas a harmadik mérkőzése után is vesztesen kullogott le a parkettről. Az NBA legutóbbi játéknapján a Golden State Warriors csapata győzte le Dirk Nowitzkiékat.
Az Anaheim bekerült az NHL históriáskönyvébe azzal, hogy az eddigi 15 mérkőzésén kivétel nélkül szerzett legalább egy pontot. Keddre virradóra a Pittsburgh csapatát győzte le hosszabbítás után.
A kormány beterjesztette azt a törvényjavaslatot, amely a 2012-es labdarúgó Eb megjelöléseit helyezné az UEFA által elvárt módon védjegyoltalom és szerzői jogi védelem alá. Ez 300 milliós kiesést jelent a szabadalmi hivatalnak, de enélkül egyetlen pályázó sem lehet befutó – írja a Napi Gazdaság.
A WTA-világbajnokság 35 esztendős történetében a madridi torna lesz az első, amelyen nem szerepel amerikai teniszező. A spanyol fővárosban kedden kezdődő nyolcfős viadalon négy orosz, két belga, és egy-egy francia, illetve svájci játékos kapott helyet.
Húsz esztendeje, hogy Alex Ferguson a Manchester United szolgálatába állt. Az 1999-ben lovaggá ütött skót menedzser - a világ legsikeresebb futballedzője - két évtized alatt legendává lett az Old Traffordon, miután 25 trófeához segítette a "vörös ördögöket".
A Ferencváros új elnökének volt ideje feltérképezni a klubnál uralkodó állapotokat, és hétfőn kijelentette, hogy "eltűnhet a magyar labdarúgásból a Ferencváros", ha nem találnak sürgősen befektetőket. A külföldi sajtó is felfigyelt a hírre.
A Real Madrid vezetői azt szeretnék, hogy David Beckham hosszabbítsa meg nyáron lejáró szerződését, az angol labdarúgó azonban ezt csak akkor teszi meg, ha visszakerül a kezdőcsapatba.
A Chelsea meglepetésre 2-1-re kikapott a középcsapatnak számító Tottenham vendégeként. Jose Mourinho, a címvédő szakvezetője Graham Poll játékvezetőt hibáztatja az együttese vereségéért.
Marc Timmer, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) biztonsági szempontokat vizsgáló bizottságának vezetője szerint a 2012-es Eb megrendezésére benyújtott magyar–horvát pályázat minden szempontból megfelel a követelményeknek.
Az Indianapolis Colts nyerte a játéknap rangadóját a New England ellen, és ezzel megőrizte – egyetlen csapatként – a veretlenségét az amerikai profi futball ligában. A címvédő ezzel szemben egyre nagyobb bajban, megeshet az a csúfság, hogy a Pittsburgh nem jut be a rájátszásba.
Az orosz Nyikolaj Davigyenko a párizsi, 2,45 millió dollár összdíjazású mestertornán aratott vasárnapi diadalával feljött a harmadik helyre a férfi teniszezők világranglistáján. A nőknél nincs változás az élcsoportban.