Sport
erdei zsolt (erdei zsolt, )

Erdei túl van a mélyponton

Erdei Zsolt lezárta a kapcsolatát feleségével és már a márciusi mérkőzésére koncentrál.

Amint arról írtunk korábban, megromlott a párkapcsolat Erdei Zsolt és felesége, Arabella között. A Blikk készített interjút Madárral, az ökölvívó pedig elmondta, mindenben megegyeztek a válást illetően.

Erdei elárulta, hogy már nem tudtak boldogok lenni ketten, ezért döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Arabella mindenesetre Magyarországon maradt, ugyanis Viktor fiuk az egyik héten az édesanyjánál, a másikon az édesapjánál van.

Madár hozzátette, amikor a magánélete válságba került, az kihatott a sportteljesítményére is, most már azonban tiszta fejjel készül a következő kihívásra.

Az utóbbi időben többször is sérült, korábban félnehéz- és cirkálósúlyban is világbajnoki övig jutó bokszoló márciusban lép szorítóba Dmitry Sukhovsky ellen. Ha nyer, akkor az egymillió dollár összdíjazású minitorna döntőjébe jut.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.