Foci

José Gomes: A támadófelfogás híve vagyok

A Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője a sokpasszos támadófocit részesíti előnyben.

Mint ismert, Paulo Sousa távozásával megüresedett a székesfehérvári kispad. A Videoton vezetői ugyanakkor nem kapkodták el a döntést az utódot illetően, majd a keresgélést követően José Gomest nevezték ki vezetőedzőnek múlt vasárnap.

A 42 esztendős tréner így ezen a héten már együtt dolgozott a csapattal és túl van két edzőmérkőzésen is: az UD Marbella ellen 9-1-re nyert a Vidi, Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva ellen pedig 0-0-át játszott a csapat.

A csapat hivatalos oldala pénteken készített interjút Gomessel, aki elmondta miért választotta a piros-kékek ajánlatát és beszélt az edzői filozófiájáról is.

„A Videoton FC egy európai színvonalú klub, amely még többre vágyik. Már most is nagyon szervezett, de a még magasabb színvonal elérésére törekszik minden területen. Minden évben elvárás az európai kupaszereplés” – mondta a szakember, aki hasonló nézeteket vall.

Elárulta, azt szereti, ha csapata birtokolja a labdát és sok passzal szervezi a támadásait.

„A támadófelfogás híve vagyok, szeretem, amikor még a szélsőhátvédek is részt vesznek a támadásainkban, de ehhez technikás játékosokra van szükség, és természetesen nagyon jó pályára, hiszen a sokpasszos stílus rossz talajon nem megvalósítható. Ugyanakkor fel kell készülnünk arra is, ha a gyepszőnyeg nem alkalmas a sokpasszos játékra” – így Gomes, aki emiatt azt szeretné, ha a Videoton majd kétféle felfogásban is tudna játszani: amikor birtokolja, és amikor elveszíti a labdát.

José Gomes elárulta, ezt szeretné megvalósítani a Puskás Akadémián is, hogy az onnan kikerülő fiatalok is ezt a mentalitást hozzák magukkal. A vezetőedző szeretne olyan látványos focit játszatni a fehérváriakkal, amely a magyar labdarúgást korábban jellemezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik