Minden eddiginél keményebben bírálta ellenlábasát, a jelenleg irányító Lennart Johanssont Michel Platini francia futball-legenda, aki harcba szállt az európai szövetség (UEFA) elnöki posztjáért.
A San Antonio együttese továbbra is veretlen idegenben a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), a legutóbbi játéknapon Sacramentóben tudott győzni.
Elveszítette az utolsó százszázalékos együttes is veretlenségét hétfőre virradóra: hazai pályán a Dallas győzte le a Colts-ot. A Philadelphia kikapott a Tennessee-től, ráadásul súlyosan megsérült az irányítója.
Jaromir Jagr, a New York Rangers vezére megszerezte 600. gólját az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság legutóbbi játéknapján (NHL), és a vezetésével a csapata simán verte a Tampát.
A vasárnap véget ért Mesterek Kupáján döntőbe jutott amerikai James Blake négy helyet javítva a negyedik helyre lépett előre a férfi teniszezők mindkét évzáró világranglistáján.
Kaká, az AC Milan brazil sztárja beismerte, hogy a németországi labdarúgó vb-n sérülten játszott a franciák ellen 1-0-ra elveszített negyeddöntős mérkőzésen.
Ezüstérmet szerzett Horváth Viktor és a Horváth, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállítású magyar csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság hagyományos férfi versenyében.
Egy Egyesült Államokban élő magyar gyűjtő 50 ezer dolláros kikiáltási árral kívánja elárverezni a Fényszöv kirakatában kiállított tablót, amelyet az Aranycsapat 6:3-as győzelme után készítettek.
Az FC Barcelona az izlandi Eidur Gudjohnsen két góljával idegenben legyőzte a Real Mallorca együttesét és ezzel visszavette a vezetést az UEFA-kupa győztes Sevillától.
Az idény meglepetéscsapata, a Palermo szombaton kikapott, így a vasárnapi győzelmével egyedül vezeti a tabellát az Inter. Az AS Roma a Cataniát tömte ki alaposan az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
Az 1954-es berni döntő sokáig tabutéma volt, Puskás Ferenccel arról éveken keresztül nem tudtunk beszélni – emlékezett barátjára Horst Eckel a világbajnoki fináléban a magyar labdarúgó-válogatottat 3-2-re legyőző Németország korábbi középpályása.
A címvédő Miami Heat hosszabbításban nyert az Atlanta Hawks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A másik tavalyi döntős, a Dallas Mavericks a csapnivaló kezdés után magára talált.
A svájci Roger Federer könnyedén, három játszmában nyert a döntőben az amerikai James Blake ellen a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású, Sanghajban rendezett idényzáró Mesterek Kupáján.
Jaromir Jagr megragadt 599 gólnál (a 600. még várat magára), ráadásul csapata, a New Yolr Rangers is pont nélkül maradt a tengerentúli profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Bronzérmet szerzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású magyar csapat a Guatemalában zajló öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Egyéniben a lengyel Marta Dziadura nyert, Vörös a 10., Füri a 16., Máthé a 17., az egyéni induló Alekszejev Tamara pedig a 23. helyen végzett.
Az eddigi listavezető VfB Stuttgart a címvédő Bayern München vendégeként egygólos vereséget szenvedett a Bundesliga 13. fordulójában, így a Cottbusban nyerő Schalke állt az élre.
A Manchester United és a Chelsea is a vártnál nehezebben, egy góllal nyert az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A különbség nem változott a két csapat között: a listavezető "vörös ördögök" három ponttal előzik meg a londoni "kékeket".
December 9-én, szombaton a Szent István Bazilikában helyezik örök nyugalomra a pénteken reggel elhunyt Puskás Ferencet – közölte Szöllősi György, a család szóvivője.
Roger Federer-James Blake döntőt rendeznek vasárnap a Mesterek Kupáján. A világelső svájci Rafael Nadal, míg az amerikai a címvédő David Nalbadian lábára kötött útilaput a szombati elődöntőben.